Eddig mindössze néhány luxusmárka fogadott el kriptovalutát fizetőeszközként, például az LVMH cégcsoporthoz tartozó Hublot és Tag Heuer óramárkák, valamint a Kering tulajdonába tartozó Gucci és Balenciaga ruhamárkák. Most azonban a bitcoin történelmi rekordokat dönt pár naponta, hiszen december 5-én átlépte a 100 000 dolláros álomhatárt, mostanra pedig a 108 000 dollárt (42,2 millió Ft) is meghaladta a csúcs, így mások is nyithatnak erre.
Az új elfogadók közt első lesz a párizsi divat-, szépség-, és luxuscikkeket árusító Printemps (nyitóképünkön), amely nemrég bejelentette, hogy megegyezett a legnagyobb kriptovaluta váltójával, a Binance-szel, valamint a francia pénzügyi technológiai céggel, a Lyzivel.
Az együttműködés keretében a Printemps üzleteiben krpitóval – köztük bitcoinnal és ethereummal – is lehet majd fizetni. Amennyiben tényleg bevezetik az új fizetési módot, úgy ez lesz az első európai áruház ezen a téren, ha pedig siker koronázza az újítást, akkor a tavasszal New Yorkban nyíló üzletükben is elérhetővé teszik ezt.
A luxusöngyújtókat és -tollakat gyártó S.T. Dupont lehet a második név a sorban, ugyanis megcélozták, hogy akár már a karácsonyi ünnepek előtt elérhető legyen a kriptóval való fizetés két párizsi üzletükben. A franciákon kívül a floridai székhelyű Virgin Voyages is nyitott a bitcoin felé, ugyanis decemberben elkezdték egy különleges, “kriptós” csomag értékesítését, amely átszámítva 47 millió forintért kínál egyévnyi utazást a tengerjáró hajóin.
A szabályozó hatóságok régóta figyelmeztetnek arra, hogy a kriptovaluták magas kockázatú, nagy volatilitású eszközök, ami nagyban nehezíti a fizetőeszközként széles körben való elterjedést. A novemberi amerikai választások ezt egy kicsit zárójelbe tették, ugyanis a visszatérő elnök, Donald Trump nagy támogatója a kriptoeszközöknek – nem véletlen, hogy megválasztása után a bitcoin ára is emelkedett – ráadásul nem pusztán kriptobarát intézkedéseket akar hozni, de a tervei közt szerepel, hogy az Egyesült Államok is halmozzon fel kriptót a következő 5 évben.
A cikk szerzője Gábor Bálint