A japán gasztronómia kedvelői ismét tágra nyílt szemmel figyelték a Tokióban tartott, hagyományos újévi tonhalárverést, amelyen idén egy 276 kg-os kékúszójú tonhal kelt el elképesztő, 207 millió jen (mintegy 400 millió forint) értékben.
A fényűző fogásra a Onodera Group tette a győztes licitet, a cég már ötödik éve viszi haza a legdrágábban elkelt tonhalat. Az Onodera-cégcsoport nem csupán ínyencségekkel foglalkozik: a Michelin-csillagos Ginza Onodera éttermeikkel komoly presztízst vívtak ki maguknak, és a frissen megszerzett 276 kg-os kékúszójú tonhal is ott, valamint a Nadaman étteremlánc más egységeiben kerül a tányérokra.
A kékúszójú tonhal és általában a szusi világszerte egyre népszerűbb, így nem véletlen, hogy a gasztronómiai ranglétra csúcsán is hatalmas összegek cserélnek gazdát a halért.
„Az első tonhal szerencsét hoz az új évre” – nyilatkozta Nagao Sindzsi, a cégcsoport egyik képviselője az AFP hírügynökségnek. A mondás nemcsak a kékúszójú tonhalra, hanem minden, Japánban ilyenkor rendezett újévi licitre igaz, hiszen a helyiek a bőséges fogásban, a szerencsés üzletkötésekben és a kivételes minőségben az elkövetkező év sikerét látják.
Az eddigi legmagasabb ár 333,6 millió jen (746 millió forint) volt egy 278 kilogrammos kékúszójú tonhalért 2019-ben.
A kékúszójútonhal-aukciók köré mára egész iparág szerveződött, hiszen a japán éttermek és szusibárok számára presztízskérdés a legdrágább (egyben legjobb minőségű) portékát megszerezni. A mostani, 276 kg-os példányt az Aomori régióban fogták ki, Japán északi részén. A szerencsés fogás egy 73 éves helyi halász, Takeucsi Maszahiro nevéhez fűződik.
A kékúszójú tonhal rajta van a vándorló tengeri halakat védelmező listán, ennek ellenére ipari mértékben halásszák. A túlhalászás miatt kihalás fenyegeti.
“Olyan volt mint egy álom. Mostanában mindig azon aggódtam, hogy meddig tudom még ezt a munkát csinálni, de most elképesztően boldog vagyok” – nyilatkozta a japán médiának az idős halász.
Az újévi fogások iránti érdeklődés kiterjed más tengeri különlegességekre is. Idén például egy, Japán legészakibb részéről, Hokkaidóból származó tengeri sün is rekordáron, összesen 7 millió jenért talált gazdára – számolt be a Japan Times. Ez jól mutatja, hogy a japán gasztronómia mennyire értékeli a ritka, egyedi alapanyagokat, különösen a jeles ünnepi alkalmak idején.