Life Fehér Patrik 2025. 01. 06.

Kart növesztett, már el is pakol a robotporszívó

A teljesen autonóm robotporszívók mostantól még több területet takaríthatnak fel, ha széles körben is elterjed az az újítás, melyet az egyik gyártó bemutatott.

Az újév igazi ünnepnek számít a kütyük és a technológiai újítások rajongói körében, hiszen rögtön január elején tartják Las Vegasban a CES-t, a világ legfontosabb szórakoztatóelektronikai expóját. Az idei kiadás hivatalosan január 7-én, kedden veszi kezdetét és 11-éig tart, de szinte mindenki korábban ellövi már a patronjait, a kiállításon pedig élőben is meg lehet nézni a nagyobbnál nagyobb dobásokat.

Mindenképp ezek közé sorolható már most a Roborock Saros Z70. A takarításban utazó ausztrál cég kütyüje a világ első tömeggyártású robotporszívója, mely arrébb tudja rakni az útjába kerülő kisebb akadályokat. Mindezt egy, a gép tetején található, kinyitható-nyújtható karral teszi.

Mint írják, várhatóan még a 2025-ös év első felében piacra dobják a mesterséges intelligenciával felvértezett takarítóeszközt, ám árakat egyelőre nem említettek. Azt már azonban tudni, hogy a kar zoknikat, kisebb törölközőket, papírzsebkendőket vagy lábbeliket is képes arrébb rakni, amennyiben a tárgyak tömege nem haladja meg a 300 grammot.

Forrás: Roborock