December 26-a óta már rengetegen ledarálták a Squid Game (Nyerd meg az életed) második évadát. A Netflix örülhetett a nézettségnek, hiszen harmadik legsikeresebb produkciójuk lett az első évad, valamint a Wednesday után.
A hét epizód kevesebb volt, mint az első évad kilenc része, ráadásul akik látták, pontosan tudják, milyen feszült pillanatban szakadt meg a sztori, amikor elfogyott a játékidő. Szerencsére a folytatásra annyira sokat már nem kell várni: a Netflix bejelentette, a harmadik – és egyben utolsó – évad
A sorozat hivatalos közösségi oldalain már meg is jelentek az első képek az új évadról.