Life FIRSTCLASS 2025. 03. 05.

A legkisebbek is megérzik, ha üres a pénztárca

Egy felmérés szerint a legfiatalabbak közel negyedének okoz lelki gondokat, ha a család eladósodik, míg stabil pénzügyi helyzet esetén ez az arány csupán 5 százalék.

Nem csak a felnőttek, de a gyerekek is komolyan érintettek lehetnek, ha a család anyagi problémákkal küzd. Erre nemrég egy vizsgálat is rámutatott, mely a korábbi egyetemi kutatások és a The Children’s Society nevű brit civil szervezet korábbi tanulmányai alapján arra kereste a válaszokat, hogyan élik meg a pénzügyi gondokat a legkisebbek.

Megállapították, hogy az alacsony jövedelmű családokban, ahol a hiteltörlesztés is akadozik, a gyerekek lelki problémáinak aránya elérheti a 23 százalékot. Olyan családokban, ahol bár eladósodás van, de a törlesztés nem akadozik, ez az arány 14 százalék. Ha pedig egy család pénzügyei rendben vannak, a gyerekek között csak öt százaléknál fordulnak elő ilyen nehézségek.

A kutatók definíciója szerint a mentális gondokkal küszködők:

  • elvesztik a motivációjukat, úgy érzik, hogy nem tudnak bánni a pénzzel, nem jönnek ki a családi költségvetésből, nem tudják kifizetni a számláikat;
  • gyakran költik a pénzüket impulzusvásárlásokra és sűrűn hoznak átgondolatlan döntéseket,
    nehezebben boldogulnak iskolai vagy munkahelyi feladataikkal;
  • valamint jövedelmük visszaeshet, miközben extra költségekkel, például terápiára fordított összegekkel kell számolniuk.

Az egyik alapvető körülmény, amely a tanulmány szerint nehezíti a lelki problémák kezelését, az, hogy a családtagok nem ismerik fel azokat a körülményeket, amelyek anyagi gondjaikhoz vezettek. Éppen ezért fontos tisztázni családi szinten, méghozzá a gyerekek bevonásával a helyzetet.

A szülőknek meg kell érteniük, hogy sok külső körülmény, például az elmúlt időszakban elszaladt infláció anélkül súlyosbíthatja anyagi problémáikat, hogy erről tehetnének. A családok beszéljék át nyíltan egymással a pénzzel, annak beosztásával, az adóssággal kapcsolatos helyzetüket. A fiatalabbak esetében segíthet a gondok megértésében, ha egy hozzájuk közel álló példával, például egy mobiltelefon-előfizetés és a zsebpénzük költségeivel, növekedésük egymásra gyakorolt hatásával érzékeltetik a családi bevételek és kiadások közötti összefüggéseket.

Forrás: K&H
Kép(ek) forrása: Getty Images