
Magyar idő szerint szerda hajnalban ünneplésre készen állhatott a Los Angeles Lakers szurkolótábora, hiszen gyakorlatilag biztos volt, hogy történelmi pillanatnak lehetnek majd szemtanúi. 40 éves legendás játékosuk, LeBron James ugyanis a kezdés előtt 49 999 dobott NBA-ponton állt, így szinte garantált volt, hogy ez megdől, akárcsak egyetlen büntetővel is.
A New Orleans Pelicans elleni találkozón aztán hamar eredményes volt a négyszeres NBA- és háromszoros olimpiai bajnok, ráadásul stílszerűen egy hárompontossal állította be a mérföldkövet.
James egyébként a csapata legjobbja volt, 34 ponttal vette ki a részét a 136-115-ös győzelemből. A siker után úgy fogalmazott, “áldottnak érzi magát”, hogy képes volt ennyi pontot szerezni, ráadásul ezt a legjobb játékosok ellen érte el.
Az NBA történetében legalább 40 ezer pontot eddig csak két játékos szerzett: Kareem Abdul-Jabbar 44 149, Karl Malone pedig 41 689 pontot dobott karrierje során. További két legendás kosaras szintén közel járt a 40 ezer ponthoz, Kobe Bryant 39 283-ig, míg Michael Jordan 38 279-ig jutott. Az aktív játékosok közül Kevin Durant áll még jól, neki is több mint 35 ezer pontja van, mely ugyan top10-es eredmény, de mint a számok mutatják, messze van az élmezőnytől.
LeBron James egyébként számos területen rekordtartónak mondhatja magát. Mindenkinél többször, 20 alkalommal lett az All-Star csapat tagja, ő a legidősebb aktív játékos, a legtöbb percet ő töltötte a pályán az NBA-ban és a szezonok számát illetően is csúcstartó 22-vel.