Life Fehér Patrik 2025. 04. 08.

Már az éhség gondolatától is rosszul lehetsz

Egy frissen megjelent kutatás alapjaiban írhatja át azt, amit tudunk szervezetünkről, az immunrendszerről. Elég lehet jó dolgokra gondolni, hogy jobban legyünk.

A szakértők eddig úgy gondolták, hogy immunrendszerünket elsősorban olyan valós, fizikai változások határozzák meg, melyek mérhetőek. Ilyen például a vércukorszint vagy éppen a szervezetben lévő ásványi anyagok mennyisége. Úgy tűnik azonban, hogy ez a gondolat megdőlhet a Manchesteri Egyetem kutatóinak köszönhetően.

A tudósok érdekes vizsgálatot folytattak le egerekkel. Azt vizsgálták, hogy mi történik, ha az egerek agyában olyan gondolatokat ültetnek el, mint az éhség vagy a jóllakottság. Abból a szempontból biztosra mentek, hogy a valóban jóllakott egerek agyát manipulálták úgy, hogy az éhségre gondoljanak, és a koplaló rágcsálókkal hitették el, hogy ők jóllaktak.

Ezt követően megvizsgálták az állatok immunrendszerét, és kiderült, hogy jelentős különbségek vannak. Azon állatoknál, akik az éhségre gondoltak, sokkal kisebb volt a monociták aránya a vérben. Ezek a szervezet legfontosabb fehérvérsejtjei, magyarán a szervezetünk első védvonala, az immunrendszer egyik legfontosabb része. Velük szemben a magukat telinek érző egerek szervezete jó arányban termelt monocitákat.

A felfedezés rámutat arra, hogy immunrendszer(ünk) állapota nem feltétlen csak attól függ, hogy mit és mennyit fogyasztunk, hanem attól is, milyen gondolatok járnak a fejünkben.

De miért lehet ez? Nos, mivel az agy minden szervvel össze van kötve, így egyértelműen hatással van a működésükre is. Az éhség és a jóllakottság gondolata a szakértők szerint már önmagában is kiválthat egyfajta válaszreakciót a szervektől, hogy álljanak be takarékra, vagy hogy éppen dolgozzanak, ahogy csak tudnak, hiszen ehhez lesz energia-utánpótlás.

Mivel egyelőre még csak egerekben vizsgálták mindezt, azt nem lehet mondani, hogy az embereknél is biztosan ez a helyzet. Ám amennyiben nálunk is megerősítést nyer ez a feltételezés, az többféle betegség kezelésében, gyógyításában segítséget jelenthet.

Forrás: The University of Manchester
Kép(ek) forrása: Getty Images