
Egyelőre még a tudósok is csak vakarják a fejüket azon kecskék láttán, melyeket a Brazília partjaitól 70 kilométerre lévő Santa Bárbara-szigetről hoztak el. A vulkanikus sziget nagyon aprócska, mindössze 1,5 kilométer hosszú és 300 méter széles, és semmilyen természetes vízforrás nincs rajta.
A sziget
Utóbbi az, ami feladja a leckét a szakembereknek, ugyanis a kecskéknek is szükségük van vízre. Az itt élők azonban valahogy mégis megoldották a dolgot immár több, mint 250 éven át, legalábbis ennyit biztosan dokumentáltak.
De hogy kerültek kecskék a mindentől távol eső területre? A magyarázatot a Brazíliát kolonizálók adhatják meg, ők hozták magukkal Európából az állatokat mint táplálékforrást. A telepesek elmentek a szeles és kopár szigetről, a kecskék viszont maradtak, és mint a példa mutatja, vígan éltek.
Most azért kerültek a figyelem középpontjába, mert az állatok elkezdték még inkább megkopasztani az egyébként természetvédelmi minősítésű területet. Úgy döntöttek hát, hogy a populációt áttelepítik, és menet közben kivizsgálják a csodaszámba menő természeti jelenség hátterét. Egyelőre két lehetséges magyarázat tartja magát: vagy hozzászoktatták szervezetüket a sós vízhez, vagy egy olyan, ott honos növényt fogyasztottak nagyobb mennyiségben, melynek magasabb a nedvességtartalma. Bármi is az igazság, a kecskék nagy dolgot vittek véghez folyamatos édesvízforrás nélkül.
A kecskék ráadásul nem csak túléltek, hanem jól éltek. A vizsgálatok szerint a populáció nagyrészt ikerfialásokkal maradt stabil vagy nőtt, ami arra utal, hogy a jószágok egészségesen éltek.