
A hamburger nemcsak egy egyszerű étel, hanem igazi gasztroélmény is lehet. Szeretjük ha a hamburger tele van mindenfélével, két kézzel esszük, és csöppet sem bánjuk, ha maszatosak leszünk tőle – a TV Paprika a hamburger világnapja alkalmából készített friss felmérésében arra volt kíváncsi, mi, magyarok hogyan szeretjük leginkább.
A hazánkban készülő hamburgereket nem a minimalizmus szülte, általában ízes, gazdag, szaftos, többrétegű élményt adnak, amit két kézbe kell venni. A minimál burgerek mellett csak páran tették le a voksukat, a többség szerint az az igazi, amikor mindenfélével tele van. Sőt, vélhetően nemcsak az arcunk lesz maszatos egy jó hamburger után, hanem a kezünk is, hiszen tízből nyolc magyar azt vallja, hogy a jó hamburgerhez nem kell kés és villa.
A magyarok közel negyedének mindegy az íz, ők akkora rajongók, hogy bármely változatát szívesen fogyasztják, legyen az csirkés, halas, vegetáriánus vagy épp rántott vagy grillsajtos. A többség azért egyértelművé tette: a marhahúsos változat az igazi. Volt, aki szerint csalamádéval a legjobb, de a magyarok több mint fele azt vallja, hogy marhahúsos legyen, de csalamádé semmiképp se kerüljön bele.
Ha magyar hamburgerről van szó, a válaszadók világosan fogalmaztak: jöhet minden, ami gazdagítja az élményt. Népszerűségük szerinti sorrendben a sajt, a friss saláta, a bacon, a paradicsom és a karamellizált hagyma az alapja a hazai burgerépítészetnek. Sokan nem riadnak meg az akár két húspogácsás, extra szószos verzióktól sem, sőt, kerülhet a burgerbe jalapeno és hagymalekvár is.
Ha van valami, amit nem tudunk vagy nem akarunk kispórolni a burgerünkből, az a szósz. A válaszok alapján a legtöbb hamburgerbe ketchup kerül, amit a majonéz követ, nem ritkán ezek kevert változata. Kiugró népszerűségnek örvend továbbá a cheddar sajtszósz is, ami maga mögé utasította a mustárt. És még itt sem állunk meg: a barbecue, a “bacon jam”, azaz a sűrű karamellizált baconös szósz és a savanyú uborkás kiegészítések is mind közkedveltek.
A hamburger mellé toronymagasan a legtöbben a klasszikus sült krumplit választják. Második legnépszerűbb köretnek az amerikai káposztasaláta (coleslaw) bizonyult, amelyet fej-fej mellett a sült édesburgonya és a steakburgonya követnek. Vannak, akik megelégszenek a hamburgerrel, és nem is kérnek mellé mást, míg sokak szerint hagymakarikával az igazi a burgerélmény.
A tavasz beköszöntével a grillszezon is új dimenziókat nyit: a hamburgert ilyenkor sokan már nem a konyhában, hanem a kertben, grillrácson készítik el, és örülnek annak, hogy megússzák a konyhatakarítást. A TV Paprika felmérésében válaszadók több mint ötöde saját maga készíti a hamburgerhúst, és sokan a bucinak is nekiállnak.