
Az emberi test mikrobiomja több millió mikroorganizmust foglal magában, amelyek velünk együtt élnek testünkben és annak felületén. A legismertebb és legnagyobb ilyen mikrobaközösség a bélrendszerünkben található, ezek a parányi élőlények többek között emlékezetünk működésére, génjeink kifejeződésére és immunrendszerünk állapotára is hatással vannak – állítja a BMC Oral Health szaklapban megjelent tanulmány.
Korábbi kutatások szerint a bélmikrobiom sokszínűségének hiánya összefüggést mutat a depresszióval, most pedig a New York-i Egyetem (NYU) kutatói hasonló következtetésre jutottak a szájüreg azaz szervezetünk második második legnagyobb mikrobiális közösségét illetően is.
„Ha jobban megértjük a szájüreg mikrobiomja és a depresszió kapcsolatát, az nem csupán a depresszió mechanizmusainak megértését segítheti elő, de új terápiás lehetőségek kidolgozásához is hozzájárulhat a hangulatzavarok kezelésében” – hangsúlyozta Bei Wu, a kutatás vezetője.
Wu és munkatársai kutatásaik során azt találták, hogy – a bélmikrobiomhoz hasonlóan – minél kisebb a mikrobiális sokszínűség a szájban, annál nagyobb a depresszió kialakulásának esélye. A kutatás arra is rámutatott, hogy a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, valamint a rossz szájhigiénia mind csökkenti a száj mikrobiomjának diverzitását. Ezzel szemben bizonyos fogápolási kezelések, mint például a mélytisztítás, pozitív hatással lehetnek rá.
Az összefüggés tisztázása azonban további vizsgálatokat igényel. “Egyelőre nem világos, hogy maga a depresszió vezet-e olyan viselkedéshez, amely csökkenti a mikrobiom diverzitását, vagy épp fordítva: a mikrobiom csökkent sokszínűsége okozza-e a depressziót. Valószínű, hogy mindkét folyamat egyszerre zajlik, kölcsönösen hatva egymásra” – magyarázta a kutatás vezetője.
Tehát ez tipikusan a tyúk vagy tojás esete: aki depressziós, az hajlamos rendszertelenül étkezni, elhanyagolni a szájápolást, és gyakran fogyaszt valamilyen alkoholt, gyógyszereket, amelyek rontják a száj mikrobiomját, de attól is lehet lelki beteg, hogy ezekre elve nem figyelt.