Kapu Tibor: Úgy örültünk, mint a gyerekek

 A SpaceX Dragon Grace űrkabin utasaként a Nemzetközi Űrállomásra repültek, ahol tizennyolc napon keresztül dolgoztak. A HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében Kapu Tibor megfeszített munkával huszonöt magyar kísérletet hajtott végre.

„Voltak nehezebb időszakok, de mindig előttem lebegett a cél. Még ha nem is mindig hittem el, hogy tényleg én leszek az, aki eljut az űrbe. A felkészülésnek vannak olyan szakaszai, amikor az ember elbizonytalanodik” – árulta el Kapu Tibor a Nők Lapjának adott címlapinterjújában. „Az utolsó négy jelölt között három mérnök és egy orvos volt – almát a körtével kellett összehasonlítani. És ahogy halad előre a folyamat, egyre több áldozattal jár. Egyre kevesebb idő marad bármi másra. A barátaimra és a családra már jó ideje nem jut annyi időm, mint szeretném.”

Kapu Tibor arra is kitért, hogy a fiatal generációban van a legtöbb potenciál, ha a példaképpé válásról van szó.

„Ráadásul ők azok, akiknek esélyük sem volt látni Farkas Bertalan repülését. Sok ember számára én vagyok »a« magyar űrhajós, és ez óriási felelősséggel jár. Valahol természetesnek érzem, de közben nagyon élvezem is – mert azért ez fantasztikus munka! Úgyhogy annyira nem is zavar, hogy csak erre van időm jelenleg: most figyel az ország. És bár a küldetés első része lezárult, még rengeteg teendőnk van. Látszik, hogy ez valami nagynak lehet a kezdete.”

Az interjúból kiderül, a kilövés alatt a hatalmas zaj az első, amit érzékel az ember. „Az eufória talán túlzásnak hangzik, de egyáltalán nem az: mi tényleg úgy örültünk, mint a gyerekek. A kiképzés során mindent megtettek, hogy a felbocsátás élményét előre megtapasztaljuk: centrifugás tesztek, valósághű tréningek. Másodpercre pontosan tudtuk, milyen erőhatások érnek majd. Ennek ellenére a valóság teljesen más. A test tudja, hogy most nem egy gyakorló szimulátorban vagyunk, hanem felfelé megyünk – és ezt a rázkódás és a gyorsulási erő minden porcikánkban érezteti. Nem akarok túlságosan spirituális lenni, de olyan érzés volt, mintha eggyé váltunk volna a rakétával.”

Mint mondja, az első útja előtt az ember nem tudja, mire számítson. Az egyetlen, amit a felkészülés során megígért magának, az volt, hogy nyitott szívvel és szemmel megy fel, hogy minden sejtjében átélhesse, ami történik. „Onnan fentről a Föld hatalmasnak és gyönyörűnek látszik, lenyűgöző színekkel. Ha pedig elnéztem mellette, semmi más nem volt – csak a csillagok. Ott lebegünk a világmindenség egy pontján, teljesen egyedül, és a bolygó egyszerűen hatalmas erőt sugároz. Éreztem a törékenységet is, de inkább büszkeség áradt felém a Föld felől.”

A teljes címlapinterjú a Nők Lapja most megjelenő számában olvasható.

Ez még érdekelhet

Life

Innen tudhatod, hogy vashiányos vagy-e