
A Meglepetés elnevezés – ami eleinte egyébként csak egy munkacím volt, és a konkurencia megviccelésére használták – jól kifejezte az induló lap célját: apró örömökkel és kisebb-nagyobb ajándékokkal meglepni az olvasókat.
A lap több nagyobb átalakuláson ment keresztül a harminc év során, folyamatosan alkalmazkodva az olvasói igényekhez. Manapság a címlapon a közönség kedvenceit láthatjuk, akik gyakran a lap nevéhez hűen meglepő bejelentéseket tesznek.
A legtöbbször valószínűleg Liptai Claudia szerepelt a borítón, de láthattuk például Gundel Takács Gábort is perecet árulni. A magazin az olvasókat koncertekkel örvendeztette meg, Mága Zoltán pedig egy budai utcán hegedült az összegyűlt tömegnek. A szerkesztőségi csapat is sokszor meglepte már az olvasókat: több településre is elmentek például virágot ültetni.
Tavaly hazánk egyik leghallgatottabb előadója, Beton.Hofi is élt a Meglepetés erejével, amiről a Sofia Coppola című dalában is megemlékezett, a fotózás werkvideójában pedig elmondta, hogy kifejezetten fontos számára, hogy az online tér mellett printben is jelenik meg róla tartalom.