Magic Fehér Patrik 2023. 03. 09.

Egy rejtélyes idegen kifizette a luxusétterem összes vendégének a számláját

A titokzatos jótevő úgy döntött, minden fogyasztást fizet mások helyett a Nobuban. Nagyon meglepődtek a vendégek.

Leginkább vidéki kocsmázások ikonikus mondata volt korábban a “mindenki a vendégem”, de ezzel a kijelentéssel is legtöbbször már csak a filmekben találkozik az ember. Főleg nem jellemző ez egy luxusétterem vendégkörére, de a kivétel csak erősíti a szabályt, amit egy nemrég megtörtént sztori is bizonyít.

Március 6-án ugyanis azok, akik a Sydney-ben található Nobu étteremben vacsoráztak, csak fizetésnél szembesülhettek azzal, hogy számlájukat már rendezték. Mindezt egy névtelenségbe burkolódzó személy tette, akinek kiléte nagy valószínűséggel sosem fog kiderülni.

Furcsa helyet választott jótékonykodására a titkos jótevő, tekintettel arra, hogy egy hétfogásos, kicsit mindenbe is belekóstolós menü fejenként több mint 40 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül az elegáns japán étteremben, a vendégkör pedig bőven megengedhet magának ennyi luxust. A motivációját tehát nem tudjuk, a történetet viszont ismerjük, köszönhetően egy épp ott vacsorázó ausztrál rádiós műsorvezetőnek.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Kim’s Food Archive (@kravingsofkim) által megosztott bejegyzés

“Még mindig meg vagyok döbbenve, miután valaki kifizette minden asztal számláját a Nobuban Sydney-ben múlt este” – írta a történtek másnapján Sami Lukis. A hölgy Twitter-bejegyzésére más is válaszolt, aki éppen ott volt, hozzátéve, hogy majd’ leesett a székről, amikor a pincérnő elmondta neki, hogy már nem kell fizetnie.

Minden vendég számláját kifizette egy ismeretlen a luxusétteremben

Azzal egyébként a műsorvezető sem volt kibékülve az Independent beszámolója szerint, hogy a rejtélyes idegen pont ezt a helyszínt választotta adományozása terepének. “Elgondolkoztam azon, hogy vajon azt a több ezer dollárt nem költhették volna el jobban?” – mesélte műsorában. A hozzászólók jelentős része szintén fennakadt ezen a tényen.

Persze azt fontos hozzátenni, és Lukis is kiemelte, hogy kívülről, a részletek ismerete nélkül nem szabad ítélkezni a tett felett. “Talán a fickó már korábban adományozott egy jótékonysági szervezetnek vagy a hajléktalanok részére” – tette hozzá a nő.

Képek: Getty Images