Magic Erdős Norbert 2023. 06. 09.

Nagyon menő Xbox érkezik, de senki nem veheti meg

A Porsche és az Xbox összedugták a fejüket, és készítettek egy olyan konzolt, amelytől mindenkinek megindul a nyálelválasztása.

A Summer Game Fest rendezvény keretein belül az Xbox olyan Series X konzolt mutatott be csütörtök este, amitől minden gamer (és talán a nem gamer is) azonnal csekkolta a bankszámlája egyenlegét. Kár, hogy ehhez a világ összes pénze sem elég.

Az idén 75 éves Porsche a Microsofttal közösen készített 75 darab egyedi, legendás versenyautók festésével ellátott, piszok menő konzolt, amelyet megvenni nem lehet, csak megnyerni. Összesen hat különböző dizájn érhető el, az első a mostani Le Mans-i 24 órás versenyen induló Porsche 963-as festését kapta.

 Porsche 963

 Porsche 963

A további tervek között szerepel a híres “Rózsaszín malac”, amelyet az 1971-es versenyen induló Porsche 917/20 viselt, valamint a tavalyi “hippi” 917LH. Valójában a Porsche 917-es a tervek több mint felét teszi ki, a híres piros-fehér festéssel, amelyet az 1970-es győztes versenyautón használtak. De több Le Mans-győztes festés is van, köztük az 1998-as Porsche 911 GT1 Mobil 1-es dizájnja.

A szettre pedig a Martini-dizájn teszi fel a koronát, amely több Porsche-versenyautón is feltűnt, többek között három Le Mans-győztes Porschén is 1971-ben, 1976-ban és 1977-ben.

 

Mindegyik konzolhoz tartozik egy hozzá illő vezeték nélküli Xbox-kontroller is.

A 75 konzol mindegyike egy nyereményjáték része, amely az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Németországban elérhető. A játék június 8-tól október 1-jéig tart, a sorsolás október 3-án lesz.

Forrás: Xbox
Kép(ek) forrása: Getty Images