Magic Fehér Patrik 2023. 08. 17.

Százéves vitorlás indult évekre az óceánra

Ifjú környezetvédők egy csoportja bejárja annak az útnak egy részét, melyet Charles Darwin is megtett közel 200 évvel ezelőtt. A célra egy több mint százéves hajót választottak.

Charles Darwin közel kétszáz évvel ezelőtt az HMS Beagle fedélzetén körbehajózta a világot. Kétévesre tervezte útját, ám a kaland végül öt évig tartott, azonban ez is kellett ahhoz, hogy kidolgozza az evolúcióelméletét, melyet A fajok eredete c. könyvében foglalt össze.

Ennek az útnak a lényegi részét valósítják meg most fiatal természetvédők: a Darwin200 nevű nonprofit egyesület közel ugyanazt az útvonalat járja be, mint annak idején a brit tudós, benne 32 állomással, természetesen a Galápagos-szigetekkel is, mely Darwinra a legnagyobb hatással volt. A program már el is indult, az útra pedig 200 országból hívtak meg egy-egy fiatal természetvédőt annak apropóján, hogy maga Darwin is csak 22 éves volt, amikor elindult az életét gyökeresen megváltoztató útra.

A Galápagos-szigetek (Kép: Getty Images)

A Galápagos-szigetek (Kép: Getty Images)

Útjuk nem csak egy grandiózus nyaralás lesz, mindenki legalább egy hetet azzal tölt majd, hogy egy adott helyszínen helyi civil szervezetekkel együtt dolgozva összevesse, mennyit is változott a környék élővilága az elmúlt 200 évben. Az útra egyébként Darwin ükunokája is áldását adta.

A dél-angliai Plymouth-ból augusztus 14-én kifutó hajó ugyan kétszer akkora, mint amivel annak idején Darwin utazott, és kényelemben is magasabb szintet képvisel emeletes ágyas alvóblokkjaival, de így is autentikus választás. A 164 láb (50 méter) hosszú Oosterschelde nevű szkúner, vagyis két árbóccal rendelkező vitorlás ugyanis 105 éves, ezzel fognak több mint 40 ezer tengeri mérföldet megtenni a fiatalok, a hajót ők is fogják irányítani, kormányozni, persze hozzáértők felügyelete mellett.

Kép: Brett Comer/Houston Chronicle via Getty Images

Kép: Brett Comer/Houston Chronicle via Getty Images

 

Kép: TRAPMAN/Gamma-Rapho via Getty Images

Kép: TRAPMAN/Gamma-Rapho via Getty Images

Egyes szakaszokra melléjük is lehet szegődni, így lehet támogatni a projektet, mely a természetvédelemre hívja fel a figyelmet. Az etapokra 725-tól 7200 euró feletti árig lehet jegyet váltani fejenként, a drágább részek közé tartozik a Galápagosra vezető út vagy az Új-Zélandról induló szakasz, mely során a Horn-fok érintésével a Falkland-szigeteken köt ki az Oosterschelde. A kirándulás során elmennek az óceániai szigetvilágba is, de Szent Ilona szigetét is érintik az Atlanti-óceán déli részének kellős közepén. Érkezésük 2025. július 20-ára várható.

Forrás: Robb Report
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Brett Comer/Houston Chronicle via Getty Images