Magic Fehér Patrik 2023. 10. 17.

Kiderült, hol nyaralnak a világ leggazdagabbjai

A világelitet alkotó 25 ezer leggazdagabb ember nyaralásairól napvilágot látott adatok alapján két hely mondható a legvagyonosabbak kedvencének.

100 millió vagy annál több dollárral (36,6 milliárd forinttal) rendelkező emberből jelenleg kb. 25 ezer van a világon, az elit klubnak többek között világhírű cégek alapítói, családi vagyonok örökösei találhatóak. Jelentős részükkel jóban van a Henley & Partners nevű befektetésoptimalizáló cég, így ők kicsit jobban belelátnak a leggazdagabbak életébe, mint az átlagemberek.

A cégnek arról is vannak adatai, hogy ezek az emberek hol és hogyan töltik idejüket, így például a nyaralási szokásaikat is ismerik. Egy 25 ezer fős csoport esetében az adatok összegyűjtésével már következtetések is levonhatóak, például az is, hogy hol nyaralnak legszívesebben a Föld leggazdagabb emberei.

A lista összeállítói a 2022-es adatokat közölték, hozzátéve, hogy csak az olyan utakat vették számításba, ahol a felső 25 ezerbe tartozó emberek otthonukból egy, szintén a tulajdonukban álló ingatlanba mentek üdülni. Ez persze torzítja némileg az adatokat, azonban nem véletlenül az alábbiakban felsorolt városban vettek ingatlant a gazdagok, így azért jó iránymutató is.

Helyezés Helyszín Szupergazdagok száma a leglátogatottabb hónapban
1. Miami, Florida (USA) 800
2. The Hamptons, New York (USA) 700
3. West Palm Beach, Florida (USA) 400
4. Párizs (Franciaország) 300
5. Santa Barbara és Montecito, Kalifornia (USA) 200
6. San Diego, Kalifornia (USA) 200
7. Nizza (Franciaország) 200
8. Napa, Kalifornia (USA) 200
9. Algarve és környéke (Portugália) 200
10. Aspen, Colorado (USA) 200
Miami, Florida

Miami, Florida

The Hamptons, New York

The Hamptons, New York

West Palm Beach, Florida

West Palm Beach, Florida

Mi kell ahhoz, hogy az ember ekkora vagyont szerezzen?

A Henley & Partners elemzése szerint folyamatosan növekszik a legalább százmillió dolláros vagyonnal rendelkezők száma. Becslésük alapján 2033-ban már 40 ezren tartozhatnak majd ebbe az exkluzív körbe.

 

A bekerülésre a legnagyobb esélye a kínaiaknak, az indaiaknak és a szaúd-arábiaiaknak van jelen állás szerint, itt várják a legnagyobb növekedést.

 

Hozzátették azonban, hogy rengeteg ember, mielőtt ekkora vagyont megkeresett, valamelyik amerikai egyetemen szerzett diplomát. Az intézmények közül is kiemelkedik a Harvard, a Stanford és a Pennsylvaniai Egyetem.

Forrás: Henley & Partners
Kép(ek) forrása: Getty Images