Magic Erdős Norbert 2023. 12. 04.

A debreceni karácsonyi forgatag olyan, mintha mesébe csöppennél

Advent első vasárnapján az ország számos pontján elstartoltak az adventi vásárok, karácsonyi forgatagok. Így történt ez Debrecenben is, ahová mi is kilátogattunk.

Debrecenben jártunk a hétvégén, és ha már ott voltunk, vasárnap este meglátogattuk az adventi forgatagot. A debreceni református nagytemplom lábánál elterülő sétálóövezet és környéke olyan ünnepi díszbe öltözött, hogy bármelyik európai város megirigyelné.

A debreceni karácsonyi forgatag olyan, mintha mesébe csöppentünk volna

A karácsonyi vásár fényei mellett kisebb koncertek, utcazenészek és különböző előadások tarkítják a programot, na meg a város karácsonyfája köré épített korcsolyapálya, amelytől igazán autentikus az ünnepi hangulat.

A debreceni karácsonyi forgatag olyan, mintha mesébe csöppentünk volna

Ha valaki autóval érkezne a helyszínre, annak számolnia kell azzal, hogy hétvégén borzasztó nehéz lesz szabad helyet találni a környéken. Szóval érdemes egy kicsit messzebb megállni, és nem a parkolóhelyre vadászó autósokkal együtt kígyózni fel-alá az adventi vásárt határoló utcákban. Két-három utcával arrébb már simán találni szabad parkolót, ez plusz 10 perc sétát jelenet, szóval nem vészes.

A debreceni karácsonyi forgatag olyan, mintha mesébe csöppentünk volna

A karácsonyi vásárban állítólag 100 darab élő fenyő veszi körbe a Hüttét és az Adventi Kuckót. 

A debreceni karácsonyi forgatag olyan, mintha mesébe csöppentünk volna

Megkockáztatom, hogy a budapesti adventi vásárnál sokkal szebb a debreceni kavalkád. De nézd meg a galériát, és döntsd el magad!

Galéria

15 fotó megtekintése
Forrás: debreceniadvent.hu
Kép(ek) forrása: MTI fotóbank