Akadnak olyanok, akik számára nem a francia Riviéra vagy a svájci Alpok jelenti a kalandozások non plus ultráját, és szívesebben időznek koszos, húgyszagú, lepusztult gyárak belsejében, ahol a legnagyobb látványosságot egy-egy mohával benőtt falfirka vagy néhány felgyújtott gumiabroncs jelenti. Meg persze az enyészetnek átadott épületek bizarr, időtlen atmoszférája. Az efféle elvetemült emberek itt élnek köztünk és ha hihetünk a 30 000-es Youtube-feliratkozóval és 23 000 Facebook-követővel rendelkező Urbex Hungary számadatainak, nem is kevesen!
„Amikor 11 éve belevágtunk ebbe a hobbiba, még csak 1-2 ismertebb urbexcsapat létezett” – mesélte a FirstClass megkeresésére az Urbex Hungary csapata. „Az évek során gomba módjára lettek újabb csapatok, de például sokan magányosan űzik ezt a hobbit! A Facebook-csoportokban több ezer tag van, de aktív urbexes szerintem száz alatt lehet.”
Az urbex (a rövidítés az angol ‘urban exploration’, azaz városi felfedezés szavakból ered), ahogy a neve is mutatja, amolyan modern kori hóbort, mely romos és elhagyatott helyek felkeresésével és átkutatásával jár. Felfoghatjuk egyfajta nagyon speciális turizmusnak is, azzal a különbséggel, hogy ezek a romok jobbára nem bírnak számottevő esztétikai vagy kulturális értékkel. Nincs hot, nincs dog, sem ajándékbolt vagy Instagram-kompatibilis szelfizés, viszont cserébe úgy érezheted magad, mint egy sztalker Andrej Tarkovszkij azonos című filmjéből.
Hobbinak az ilyesmi első rangú, hisz volt szocialista országként szerencsére (?) bővelkedünk az urbánus tájsebekben: elhagyott lakóházak, lepusztult ipartelepek, gazdátlanul gyomosodó, félbemaradt ambiciózus építészeti projektek és omladozó templomok várják, hogy felfedezzük (és adott esetben lefotózzuk) őket.
A dolog persze a “jobbára illegális” kategóriába tartozik, ugyanis papíron minden valakinek a tulajdonában van, és elviekben nem lehet csak úgy besétálni egy magánterületre, engedélyt kell kérned, ami ugye macerás, de nem kivitelezhetetlen.
„Többségében, amennyire lehetséges próbálunk utánajárni egy-egy helyszín tulajdoni viszonyának, és annak birtokában engedélyt kérni a hely bejárására” – kommentálta a törvényességre vonatkozó kérdésünket az Urbex Hungary. „Arra is van példa, hogy legális formában, a tulajdonos engedélyével, némi belépődíjat megfizetve lehet egy elhagyatott helyszínt megtekinteni.”
Ám az extrémebb esetektől eltekintve, a gyakorlatban, amikor látod, hogy a hely hajléktalanok hajlékaként, helyi srácok és kisebb paintballcsapatok hétvégi játszótereként szolgál, voltaképp senkinek sem ártasz, ha te is bekukkantasz.
Az urbex eredendő élménye, hogy egy olyan, emberiség utáni világba pillanthatunk be, ami leginkább a posztapokaliptikus történetek hangulatát idézi. A természet által visszafoglalt romok, évtizedekkel ezelőtti állapotukba beledermedt életterek és egykor grandiózus, pusztuló fém- és betonmonstrumok alázatra tanítják a szemlélőt. Már ha nem vagyunk olyan tiszteletlen adrenalinhajhászok, hogy felmásszunk a tetejükre…
Aki van olyan merész, és megkísérli feltárni ezeket a régmúltból ottfelejtett relikviákat, annak egy megkérdezett veterán urbexező a következő tanácsokat adja adni:
Ne szedj össze minden szemetet!
Bár vitathatatlan tény, hogy egy elhagyott épületben rengeteg kincset lehet találni, különösen, ha egy kevésbé közkedvelt helyszínről van szó, azért igyekezzünk minél kevésbé összetaperolni a dolgokat. Egyrészt azért, mert az urbex íratlan szabálya szerint meg kell próbálnunk a maga autentikus lepusztultságában megőrizni a helyeket, és nem ellopni minden mozdítható tárgyat, másrészt pedig (és ez a gyakorlatibb szempont), mert minden ismert és ismeretlen vírust, fertőzést, földönkívüli parazitát összeszedhetünk, és jobb lenne, ha nem robbanna ki még egy bubópestis-járvány a közeljövőben, mert Karcsika denevérguanós kézzel szállt fel a 4-es 6-os villamosra!
Ne képzeld magad Nathan Drake-nek!
Bár igencsak csábító, hogy a lelkünkben szunnyadó Harrison Fordot felébresztve nekiálljunk kábelkötegeken lengedezni, vagy felmászni minden omlásveszélyes tetőre, ha lehet, ezt azért kerüljük el! Az észszerűség határain belül, némi mérlegelés után egy kis bátorság persze belefér, de ne képzeljük magunkat akcióhősnek. Egyetlen rossz lépés elég, hogy megüssük a bokánkat: egy ismerősünk egy ilyen alkalommal lezuhant egy 5 méter mély aknába, és másfél évig kellett járnia fizikoterápiára, de néha még az évtizedes tapasztalattal rendelkező nagy öregek sem ússzák meg horzsolás, zúzódás nélkül. Szóval csak óvatosan!
Mindig nézz a hátad mögé!
Aki már járt hasonló helyszínen, az valószínűleg észrevette, hogy az általánosan elfogadott civilizációs szabályok nem igazán érvényesek ezekben a szürkezónákban. Persze nem azt állítom, hogy valami misztikus térkapun át a Hungária körútról egyenesen egy Battle Royale-játékba csöppensz, de azért érdemes szem előtt tartani a tényt, hogy mivel itt nem feltétlenül a társadalom krémje gyűlik össze, nagyobb eséllyel történnek, nos, furcsa találkozások furcsa emberekkel. Némelyik kellemes, némelyik gusztustalan, és akad olyan is, amelyik kifejezetten veszélyes, tehát álljunk készen mindenre! Szégyen a futás, a késszúrás viszont fájdalmas.
Gyerekkel nem, nem, soha!
Magától értetődőnek kéne lennie, hogy 10 éves kor alatti gyereket ne nagyon vigyünk olyan helyekre, ahol kábítószeres fecskendőkel és üvegszilánkkal felszórt csúszós padló, szemmagasságban kiálló betonvastüskék és (gyanúsan radioaktív) ipari hulladékot tartalmazó hordók jelentik a legkisebb fenyegetést, de hallomásból tudom, hogy ez nem mindenkinek egyértelmű. Az elsőre kalandos élmény könnyen vehet tragikus fordulatot, szóval kedves szülők, én tényleg #nemakarokbeleszólni a nevelési módszereitekbe, de ha lehet kérni, legalább ebben legyetek felelősségteljesek!
Ne nyomd (Han) szólóban!
Gyerek helyett vidd magaddal a barátodat, szomszédodat, nagymamádat! Bárkit, akit fegyvertársként ott lehet veled egy “Hé, haver, mondjad már meg, hány óra!” – kezdetű szituációban. Legyen megbízható, tudjon bakot tartani, és telefonos segítség nélkül ismerje a mentők számát. Mindezen felül sosem árt valaki, aki cipeli a párizsis/paprikakrémes zsemléket, a kulacsokat, valamint azt a sok mindent, amiket az első pont szerint nem vittél el a helyszínről!
Az éj leple kétélű kard!
Meg van az előnye annak, ha napnyugta után látogatunk el egy elhagyatott helyre. Azoknak, akik szeretik a borzongást, vagy csak kipróbálnák magukat egy horrorfilmes szcenárióban (remélhetőleg bozótvágós gyilkos nélkül, de ezt ugye sosem lehet biztosan tudni), azok megtalálhatják a számításukat egy elhagyott kórház vagy óvóhely árnyas folyosóin. A sötétség nyilván el is rejt, ha épp a “kevésbé legálisan látogatható” helyek egyikére mész. Viszont a látási viszonyok csökkenésével veszélyek is jelentősen fokozódnak, szóval az ilyesmit csak a legtapasztaltabbaknak és legmerészebbeknek ajánlom. Vagy azoknak, akik szellemvadászos Youtube-csatornát akarnak indítani.
Persze a perelhetőség elkerülése végett minden kedves olvasó figyelmét fel kell hívnom rá, hogy a birtokháborítás csúnya és törvénybe ütköző dolog, még akkor is, ha az említett birtok egy illegális szemétlerakóként funkcionáló rom, ami még csak körbe sincsen kerítve. Szóval tessék szépen jó polgároknak lenni, és nem birtokot háborítani, rendben?
Budapest tele van ilyen helyszínekkel. A jelentős részüket csontig lecsupaszították és megrongálták, de természetesen akadnak egészen érintetlen állapotban megőrzött bunkerek, gyárüzemek, kórházak, iskolák, irodaépületek, üdülők, és magánházak is. Ezeknek a pontos helyét a közösség kemény magja féltve őrzött titokként kezeli, hisz tudják, hogy ha az információ kikerül az internetre, akkor a kevésbé “konzervatív” szemléletű felfedezők napokon belül kifosztják és lepusztítják őket.
„Mint mindenben, itt is van egy határ amit nem illik áthágni” – mondta az Urbex Hungary csapata. „A fiatal és bizonyítani akaró urbexesek sajnos sokszor megszegik ezt, működő, vagy lezárt helyekre is bejutnak, ezzel a tisztességes társaikra is szégyent hoznak. A mai digitális világában egy-egy hely megtalálása egy ügyes internetfelhasználónak szinte pár perc munkát jelent, ezért az hamar a tolvajok és a vandálok tudomására juthat, és ez megpecsételi a hely további sorsát! Illetve a Facebook-csoportokban futótűzkét terjed egy-egy izgalmas objektum helye, és mint sáskajáráskor, egymásnak adva a kilincset megnézik, és nem ritkán kifosztják azt.”
„Divat lett a külföldi, általában német urbexesek közt, hogy hazánkba jönnek túrázni. Magyar csapatokban megszerzik a helyek címeit, és pár nap alatt végigjárjak őket. Ezekről készült videókat a TikTokon sokat látni, és mivel nekik nem érdekük a diszkréció, az objektumok helyét is szétkürtölik.”
Azon túl, hogy nyilvánvalóan a cikk írójának van némi tapasztalata az urbex legális formáiban, sem a szerző, sem a szerkesztőségünk többi tagja nem támogatja azt a fajta törvénysértő városi kalandozást, melyet ennek a furcsa hobbinak az árnyasabb oldalai jelentenek. Maradjunk meg hát a jogtiszta szórakozásnál, és tartsuk be az írott, illetve íratlan szabályokat!
Tekintettel minderre én sem szolgálhatok ilyen tájékoztatással, de ha tudnék róluk, sem osztanám meg őket: az urbex-élmény számottevő részét pont a felfedezés öröme adja, mikor az ember végre talál valami igazán érdekeset. Mert a Nagyvásártelepet, a rózsadombi SZOT-szállót vagy a Rákóczi út és a Szövetség utca sarkán álló épülettorzót mindenki ismeri, de tudod például, hogy hol van a Magyar Néphadsereg 11/14 légvédelmi rakétaosztály komplexuma? Most már igen, hisz felteszem, rákerestél. Nyugalom, ott sem maradt már sok látnivaló.
Amennyiben tehát arra adjuk a fejünket, hogy a felfedezzük szeretett fővárosunk szuvas foghíjait, leereszkedve a rothadás és penész birodalmába, készüljünk fel rá, hogy sokszor tényleg térdig fogunk gázolni a mocsokban. Ám a rozsda, szemét és évtizedes por között olykor találhatunk egy-egy gyémántot is. Várjunk csak… nem, az csak egy üvegszilánk!