Totál káosz volt a felejthetetlen Sony reklám forgatása

Ma már egyből rávágnánk, hogy digitális effekt segítette a megvalósítást, de 2005-ben a készítők még a praktikus trükkök mellett döntöttek. Vagyis elérték, hogy 250 ezer hiperpattogós gumilabdát zúdítsanak le az amerikai megapolisz legmeredekebb utcáin.

Ahogy az sejthető, a koncepció nem pont úgy működött ahogy eltervezték. 

Némi számítógépes trükkel készültek ugyan, de amikor a dán rendező Nicolai Fuglsig meglátta az első próbafelvételeket, a csapat digitális szakembereit munka nélkül küldte vissza a stáb központjába, Angliába. 

A Hyde-street volt az egyik helyszín, ideálisan meredek a labdák pattogtatásához (fotó: Getty Images/benedek)

Minden, ami a végső vágatba bekerült a helyszínen felvett képanyag, még az 1:40-nél megjelenő béka is, amit praktikus trükkel, egy ereszbe helyezett dugóval tartottak vissza a megfelelő pillanatig. 

A terv megvalósítása látszólag lehetetlen lépéseket is tartalmazott: engedélyt kellett kérni a városvezetéstől, elintézni a 250 000 labda helyszínre jutását, ezek megfelelő sebességű kilövését a látvány érdekében.  Ennyi pattogós, színes labdát beszerezni sem volt egyszerű, az sfgate.com cikke szerint felvásárolták az összeset a Mississippi folyótól nyugatra. 

Amikor beindult a forgatás, szembejött a valóság. A speciális effektek szakértője, a labdák kilövőrendszerének tervezője, Barry Conner azt hitte pár talicskányi labdáról van szó, de igencsak meglepődött, amikor több teherautó gurult be megrakva gumilabdákkal. 

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, a rendező az utolsó pillanatban előállt egy ötlettel, amelyhez kizárólag piros golyókat használtak,, ezért  plusz személyzetet kellett felvenni a golyók szín szerinti válogatásához. Maguk a labdák a sokak gyerekkorából ismerős, nagyon pattogós darabok voltak, amelyeket Wham‑O játékgyártó cég Zectron nevű szintetikus polimerből készített és Superball márkanév alatt forgalmazott. 

Ezeket rendkívül magas, 0,92-es visszapattanási együttható jellemzi, vagyis egy méterről simán leejtve 92 centiméterre pattannak vissza. Kis erővel megdobva pedig tudjuk mi az eredmény: a szomszéd ház teteje. 

Eksön!

 
Hat kamerát állítottak fel megfelelő védelemmel ellátva, köztük egy öreg Photo‑Sonics gépet a lassított felvételekhez, ami a legkisebb fényváltozásra is érzékeny volt. Emiatt külön időjárás‑biztosítást kötöttek: ha egy felhő eltakarta a napot, extra forgatásra jelenthettek be igényt. 

A stábot sisakokkal és rohampajzsokkal szerelték fel, a domb alján golfpálya‑háló várta a golyók tengerét. Conner számításai szerint a golyók  45–60 m/s, azaz 160–220 km/h) sebességgel repültek, egyesek három háztömbnyit is átugrottak. A hang leírhatatlan volt, leginkább tomboló jégesőhöz tudták hasonlítani. 

A lassított felvételek páratlanul gyönyörűek lettek, ugyanakkor a szépség mellé pusztítás is járt. Több autó összetört, hat ház sérült meg a golyók kereszttüzében; egy emlékezetes snitten látszott, ahogy a golyók lepattintják a fa burkolatot. Amikor Conner aznap este a szállodában bejelentkezett, egy golyó pattant el a járdán – már 6–8 kilométerre járt az első helyszíntől.

Nem volt olcsó mulatság

Csak az ablakok javítása 74000 dollárba került, de a készítőket az lepte meg legjobban, hogy senki sem panaszkodott. A lakók imádták a forgatást és a látványt. Az őrület több napig folytatódott, a városvezetés kérésére a későbbi napokban a sűrített levegős ágyúk helyett egyszerűen daruról kiöntött golyókkal. 

Az összetakarítás sem volt kis feladat, a szedegetők szép lassan leléptek a forgatás során, de a helyi lakosok besegítettek, sokan önkéntesként kapkodták fel a labdákat.

Igaz, ezeket javarészt elrakták maguknak. 

Ha ma csinálnák ezt az akciót, világszerte vírusvideó lenne belőle. 2005-ben azonban a közösségi média még gyerekcipőben járt, és nem mindenkinek volt zsebében kamera (az első iPhone csak 2007-ben jelent meg). Fuglsig szerint híradás sem volt róla, csak pletykaként terjedt helyiek között a forgatás története. 

A zene az kell

A reklám nem működött volna a tökéletes aláfestő zene nélkül. José González Heartbeats című nyugis zenéjét akarták megszerezni a célra. (az eredeti Knife-sláger feldolgozása). Kezdetben González nemet mondott, de miután meglátta a napi snitteket, beleegyezett – annyira elnyerte a tetszését, hogy koncertjein háttérvetítésként is használta a felvételeket. A dal önálló slágerré vált, és ma már több mint 584 milliószor hallgatták meg Spotify‑on.

A merész ötlet átütő erővel írta bele magát a popkultúrába. Paródiák készültek citrusfélékkel és teniszlabdákkal, videósok boncolgatták marketinghatását (a következő évben a Sony már megelőzte a Sharpot, és az LCD‑tévék piacán első számú márkává vált). A szóbeszéd szerint San Francisco garázsvásárain időről időre felbukkannak a forgatásról megmaradt gumilabdák.