Style Erdős Norbert 2023. 02. 27.

10 érdekesség, amit nem tudtál A Mandalóri-sorozatról

Március elsején érkezik A mandalóri 3. évadának első része, ennek apropójából pedig összeszedtünk néhány igazán érdekes tényt, amiről eddig lehet nem tudtál.

1. A vizuális, számítógéppel generált filmes effektek világában már szinte elképzelhetetlen, hogy egy nem emberi lényt ne CGI-vel ábrázoljanak a filmvásznon, de Grogu (bébi-Yoda) esetében pont erről van szó. A hegyesfülű apróság bizony egy báb, melynek szövetei alatt komoly mechanikus szerkezet található. Ezt a szerkezetet egy csapat bábmester irányítja távolról a forgatáson, hogy Grogu mindig megfelelően reagáljon. A rendező, Jon Favreau azt is elárulta, hogy a zöld csöppség elkészítése közel 5 millió dollárba (1,7 milliárd forint) került.

2. A Mandlóri eddigi két évadának részei átlagosan 13 millió dollárba kerültek. Ez átszámítva 4,6 milliárd forint.

3. A főszereplő sisakja alatt Pedro Pascal rejtőzik, de nem mindig. Pascal két kaszkadőrt is használ, mert hiába volt eddig mindig nagyon jó kondiban az eddigi évadok során, a páncélban bizony nem egyszerű a lőfegyveres és kéziharc-jeleneteket prezentálni. Ezért mindkét variációnál két különböző kaszkadőr volt a segítségére. Egyikük Brendan Wayne fegyverszakértő volt (aki egyébként John Wayne unokája), másik pedig Lateef Crowder harcművész, aki többek között olyan filmekben dolgozott, mint az Alkonyat vagy A halálos iramban-széria.

4. Grogu a sorozat szerint már 50 éves, viszont ha azt vesszük, hogy Yoda 900 évesen távozott az örök jedimezőkre, akkor valóban gyerekcipőben jár még, szóval jogosan aggták rá a bébi-Yoda becenevet a rajongók.

 

5. (SPOILER!) – Luke Skywalker sorozatban való megjelenése a rendezőn, a produceren és még néhány emberen kívül mindenki számára titok volt. Favreau személyesen vitte el Mark Hamillnek a forgatókönyvet, a legnagyobb titokban. A forgatáson senki nem mondhatta ki Skywalker vagy Hamill nevét, legalábbis aki tudott róla, kódszavakat használt helyette.

6. Míg sok hollywoodi kasszasikert gyakran zöld hátterek előtt forgatnak, A mandalóri más megközelítést alkalmaz. Annak ellenére, hogy sokan azt gondolják, a show számtalan zöld háttér eredménye, valójában egy gigantikus virtuális díszletben forog. A hátterek, amelyek előtt a színészek játszanak, óriási LED-falak, amelyekre “kivetítik” a díszletet. Így a színészek is látják a díszlet minden elemét, és nem kell a fantáziájukra hagyatkozni, jobban át tudják élni a világot. Eddig ilyet egyetlen más produkcióban sem alkalmaztak eddig.

A manadlóri 3. évadának premierdátumai

  1. rész: 2023. március 01.
  2. rész: 2023. március 08.
  3. rész: 2023. március 15.
  4. rész: 2023. március 22.
  5. rész: 2023. március 29.
  6. rész: 2023. április 05.
  7. rész: 2023. április 12.
  8. rész: 2023. április 19.

 

7. 2019-ben a stáb alábecsülte a rohamosztagos-jelmezek számát, amelyekre a forgatás során szükség volt. Végül ezek teljesen elfogytak, mert annyi statiszta jelentkezett a szerepre.

8. A régi motoros SW-rajongók biztosan tudják, de a fiatalabb generáció talán nincs vele tisztában: A mandalóri öt évvel A Jedi visszatér után veszi fel a fonalat, szinte közvetlenül a Galaktikus Birodalom bukását követően.

9. A projekt eredetileg a Star Wars: Underworld nevet viselte, és olyan karakterek tértek volna benne vissza, mint C-3PO vagy Han Solo, de végül átdolgozták a koncepciót.

10. A sorozat készítője, John Favreau végül azért választotta alaptémának a magányos mandalórit, mert tisztában volt vele, hogy George Lucas mennyire kedvelte a klasszikus westerneket és szamurájfilmeket, amelyekben általában szintén magányos hősök voltak a középpontban.

Fotók forrása: starwars.com