Style Fehér Patrik 2023. 10. 13.

5 sportoló, akik két sportágban is letették névjegyüket

Profi sportolóknál ritka, hogy több, egymástól jelentősen különböző területen is megtalálják számításukat, azonban nem példa nélküli az ilyesmi. Mutatunk nektek öt embert napjaink és a közelmúlt sportvilágából, akik két helyen is remekeltek.

A profi sport világa nemigen teszi lehetővé, hogy valaki több, egymástól eltérő területen is a legjobbak közé tartozzon. Mindennek egyszerűen az a magyarázata, hogy a többfelé osztott koncentráció egyszerűen kevés ahhoz a 21. században, hogy egy ember egyszerre két sportágban legyen a topon.

Ritkaságszámba megy az is, hogy valaki két különböző sportban nevet szerezzen magának, azonban ez már nem példa nélküli. Mutatunk is öt ilyen személyt a jelenből és a közelmúltból!

Remco Evenepoel napjaink egyik legjobb országúti kerékpárversenyzője. Még csak 23 éves, de nyert már háromhetes versenyt, világbajnokságot országúton, emellett időfutam vb- és Eb-címmel is rendelkezik. Mielőtt két kerékre pattant, focista volt: olyan jól ment neki, hogy a belga korosztályos válogatottakban összesen kilencszer léphetett pályára. Bicikliversenyek előtt máig megkérik, hogy dekázgasson kicsit, lásd a nyitóképen (Kép: Marco Zac/NurPhoto via Getty Images)

Az 1990-es években két etapban is a Forma-1-ben versenyzett Alex Zanardi, 1998-ban és 1999-ben pedig megnyerte az amerikai CART-szériát. Egy 2001-es versenybalesetben elvesztette mindkét lábát, ám ez nem szegte az olasz kedvét: a BMW speciálisan átalakított autóival rendszeresen helytállt a GT-versenyeken, közben pedig a parakerékpárral jutott el a lehető legmagasabb szintre: négy paralimpiai arany- és két ezüstérem 2012-ből és 2016-ban., vb-ken pedig több kategóriában összesen 12 címet szerzett. 2020-ban egy verseny közben teherautóval ütközött frontálisan, azóta nem szerepelt a nyilvánosság előtt az 56 éves sportember (Kép: Bryn Lennon/Getty Images for IRONMAN)

Ashleigh Barty tavaly év elején tette le a teniszütőt, mindössze 25 évesen. Eddigre már túl volt a korai kisebb teniszsikereken, majd jött egy kis besokallás, és elkezdett krikettezni, igazolt játékos lett. Nem hagyott sok időt karrierjének ezen szakaszára, hamar visszatért a teniszhez, ahol meg sem állt a világelsőségig: 121 hétig vezette a női rangsort, a négy Grand Slamből pedig hármat megnyert (Steven Paston/PA Images via Getty Images)

2021 dartsvilágbajnoka, Gerwyn Price igencsak megosztó figura. Ezt a tulajdonságát elsősorban habitusának köszönheti, melynek egy részét biztosan a rögbiből hozta. A most 38 éves walesi bő tíz évvel ezelőtt még neves tornán is játszott csapatával, mielőtt a dartsra kezdett koncentrálni (Kép: Pieter Verbeek/BSR Agency/Getty Images)

A legradikálisabb váltás talán Luc Alphand nevéhez köthető, aki a havat a sivatag homokjára cserélte. A francia 1997-ben mind szuperóriás-műlesiklásban, mind lesiklásban bajnok lett, így nem férhetett kétség összetett elsőségéhez. Abba is hagyta ezen a ponton a síelést, és autóversenyzőnek állt: a Le Mans-i 24 órás versenyeken is szépen helytállt, azonban a Dakar-ralin a sikeresebb versenyzők közé tartozott. 2006 volt a legjobb éve: a Dakaron összetettben első lett két szakaszgyőzelemmel, Le Mans-ban pedig kategóriájában bronzérmet szerzett (Kép: CityFiles/WireImage/Getty Images)

Kép(ek) forrása: Nyitókép: Silvia Bazzicalupo/Anadolu Agency via Getty Images