Style FIRSTCLASS 2023. 11. 10.

Itt a lista, ide utaznak legszívesebben a magyarok

Repülőjegy-foglalási adatok alapján feltérképezték a magyarok őszi-téli utazási szokásait. A legtöbb honfitársunk Spanyolországot veszi célba, de népszerűek a skandináv, illetve a tengerentúli célpontok is.

Spanyolországba, Olaszországba és az Egyesült Királyságba repülhet a legtöbb magyar Budapestről és Bécsből 2023 novembere és 2024 februárja között – állapította meg foglalási adataiból a Kiwi.com.

A cseh székhelyű utazási technológiai cég közleménye szerint

egyértelműen Spanyolország a legnépszerűbb repülős célpont, ahová majdnem minden ötödik magyar vesz repülőjegyet február végéig.

Az Olaszországba szóló foglalások aránya 13,5, az Egyesült Királyságba szólóké pedig 10,3 százalék.

Ugyanakkor körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg a melegebb, mediterrán, valamint a miénkhez hasonló éghajlatú, netalántán hidegebb, skandináv úti célok. Az utóbbiak közül Dánia az első a magyar utazók listáján, az összetett listán is a tizedik helyen áll. Dánia után Svédországba és Norvégiába repülnek a legszívesebben honfitársainak, míg Finnország kevésbé népszerű választásnak tűnik.

A top 10-es listán ugyan csak európai országok szerepelnek, ősszel, valamint télen is kedveltek a tengerentúli úti célok, amikhez nem is kell annyira sokat utazni. Az Európán kívüli célpontok közül Egyiptom a legnépszerűbb, amit Thaiföld, az Egyesült Arab Emírségek, az Egyesült Államok (USA), valamint Marokkó követ a sorban.

Ami a piszkos anyagiakat illeti, a rövid, vagyis 1500 kilométernél rövidebb utak átlagosan kevesebb mint 85 euróba, mostani árfolyamon átszámítva 32 ezer forintba kerülnek. Az 1500 és 3999 kilométer közötti járatok átlagára 134 euró, azaz 50 ezer forint, míg a 4000 kilométernél hosszabb, jellemzően tengerentúli repülőutakért átlagosan 622 eurót, vagyis 235 ezer forintot kérnek el.

A Kiwi.com-on keresztül repülőjegyet foglalók negyede 4-6 napos utazásra készül, ennek megfelelően egy-egy utazás átlagos hossza 5 nap.

Forrás: Kiwi.com
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Illusztráció: Lehotka László/Bizományosi/MTVA