Style Erdős Norbert 2024. 02. 14.

Hihetetlen, hogy Beyoncé 42 évesen is ennyire bomba

Beyoncé nem tud leállni: néhány hónapja ért véget világ körüli turnéja, de máris itt van két új szám, amitől a rajongók joggal dobják el az agyukat. Olyan stílust választott az énekesnő, amihez nem sokszor nyúl, de nagyon jól áll neki.

A harminckétszeres Grammy-díjas Beyoncé 2023 nyarán fejezte be a Renaissance névre keresztelt (ez legutóbbi albumának címe is) világ körüli turnéját, és szinte rögtön utána elkészített két új dalt, melyeket máris hallhathat a nagyközönség. 

Beyoncé a Super Bowl szünetében, a Verzion által támogatott reklámfilmben jelentette be a hírt, miszerint érkezik a Renaissance Part II, a Grammy-díjas album második része.

 

Az új album második felvonása country stílusú zenékkel jön, amely közül kettőt már meg is hallgathatunk. A teljes album március 29-én jelenik meg.

 

A Texas Hold ‘Em című dalhoz készült egy majdhogynem “18 pluszos” klip is, szóval a gyereket most küldd el a monitor elől.

 

A másik pedig a 16 Carriages, amelyhez szintén landolt vizuális ínyencség a YouTube-ra. Az új számok két nap alatt már elérték a 4,6 milliós megtekintést, hogy a zene-streamingszolgáltatók számait ne is említsük.

 

Beyoncé “reneszánsz világturnéja” 461,2 millió dolláros bevétellel (166 milliárd forint) zárta a nyarat, ennél több pénzt még soha nem hozott női előadó turnéja a történelemben. A csúcstartó eddig Madonna volt, a 2008-2009-es Sticky & Sweet turnéjával, amely a Billboard szerint 408 millió dollárt (147 milliárd forint) termelt.

A rekordbevételt produkáló turnéról egyébként film is készült, a hazai mozik is játszották decemberben, amelynek címe: Renaissance: A Film By Beyoncé.