Style Erdős Norbert 2024. 02. 16.

Az Adidas új cipője annyira menő, hogy simán szelfiznénk vele a nyílt utcán

Az Adidas és a BAPE új cipője igazi cukorka a szemnek, egy ilyenben már messziről kiszúrnak bárkit az utcán az irigykedő tekintetek.

Stan Smith legendás amerikai teniszező, aki Bob Lutzcal minden idők egyik legsikeresebb teniszpárosát alkotta a hetvenes-nyolcvanas években. Öt páros Grand Slam-címet szereztek, de Smith egyéniben is két Grand Slamet zsebelt be, megnyerte a US Opent 1971-ben és Wimbledonban is győzelmet aratott 1972-ben.

 

1987-ben a teniszezőt a International Tennis Hall of Fame tagjai közé választották, és évek óta szoros együttműködést ápol az Adidasszal, számos Stan Smith által fémjelezett cipő született már.

Most pedig itt a legfrissebb változat, amelyhez a japán streetwearmárka, a BAPE (A Bathing Ape) álmodott vagány katonai mintázatot.

Az Adidas új cipője annyira menő, hogy simán szelfiznénk vele a nyílt utcán

A BAPE egyébként idén ünnepli 30 éves fennállását, így ez a cipő is hozzátartozik az ünnepi sorozathoz: megkapta az arany 30-as logót a sarkára, és egy plakett formájában a fűzőkre is. A lassan ikonikussá váló mára célkitűzése, hogy megismertesse a japán divatkultúrát a világgal. Mostanra férfi, női és gyerekvonalon is otthon vannak, és Japánban szinte minden nagyobb ruházati boltban megtalálhatók, ezen kívül az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Kínában és számos ázsiai országban is forgalmazzák termékeiket.

Az Adidas új cipője annyira menő, hogy simán szelfiznénk vele a nyílt utcán

“A legújabb együttműködés az Adidas Originals és a streetwearmárka BAPE között a Stan Smith alapforma új magaslatokba emelése, így tisztelegünk a BAPE 30. évfordulója előtt is” – mondta az Adidas szóvivője a közös munkáról.

Az Adidas új cipője annyira menő, hogy simán szelfiznénk vele a nyílt utcán

A BATHING APE × adidas Originals STAN SMITH BAPE “ABC CAMO” (mert ez a hivatalos neve ennek a lábbelinek) már megvásárolható a gyártó hivatalos oldalán, ára 160 dollár, átszámítva 57 ezer forint.