Style FIRSTCLASS 2024. 03. 11.

Már az emberek mosolyát is MI tervezi

Hódít a mesterséges intelligencia a fogorvosoknál is, amely valóságos áttörést hozhat a fogászati esztétikában. A kezdeti eredmények nagyon ígéretesek.

Egy kutatás szerint a nők átlagosan 62 alkalommal mosolyognak naponta, míg a férfiak átlagosan csak nyolcszor. Pedig az emberek több mint 37 százaléka számára az első dolog, amit észrevesznek egy személyen, a mosolya – derült ki a Today’s Dental cikkéből. A mosoly tehát fontos, a fogak állapota azonban nem csak esztétikai kérdés. A szájüregi megbetegedések világszerte a leggyakoribb nem fertőző betegségek közé tartoznak, és a WHO szerint 466 millió embert érintenek az európai régióban.

A mosolytervezés során a fogorvos és a páciens együttműködik annak érdekében, hogy feltérképezzék, milyen változtatásokat és beavatkozásokat szükséges alkalmazni a szebb mosoly érdekében. Kezdetben a mosolytervezés a fogorvosi tapasztalaton és a pácienssel való konzultáción alapult, majd a digitális technológia megjelenése forradalmasította az eljárást korszerű digitális eszközökkel és szoftverekkel. A digitális mosolytervezési programok (DSD) legújabb innovációja pedig a mesterséges intelligencia integrálása.

Egy törökországi tanulmány összehasonlította a fogorvosok, fogorvostanhallgatók és laikusok esztétikai preferenciáit a kézzel és az MI segítségével készített mosolytervek tekintetében, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a nem, a szakmai tapasztalat és a szakterület. A felmérés általános észlelési különbséget mutatott ki a fogorvosok és a laikusok között, azonban a szimmetrikus arcok esetében a mesterséges intelligencia által generált minták mind a fogorvosok, mind a laikusok számára elfogadhatóak voltak.

Az MI matematikai modellekre támaszkodik a szimmetrikus mosolyok létrehozásához. Mivel azonban az arcáramlás, azaz az arc vonalainak és kontúrjainak természetes áramlása figyelembe veszi az emberi érzékelést, természetesebb mosolytervezést tesz lehetővé mind a szimmetrikus, mind az aszimmetrikus arcok esetében. Míg a mesterséges intelligencia által vezérelt DSD jól működik szimmetrikus arcok esetében, a manuális technikák jobbak lehetnek aszimmetrikus esetekben.

Mivel a mesterséges intelligencia még gyerekcipőben jár az egészségügyben, az algoritmikus korlátok miatt előfordulhatnak félreértelmezések, de az jól látható volt az eredményekből, hogy a digitális mosolytervezés a legtöbb esetben a mesterséges intelligencia segítségével is használható.

Dr. Czigler Péter, a Clinident Fogászati Centrum tulajdonosa szerint a beszélgetések 49 százalékában egymás száját figyeljük, a fogak állapota tehát rövid időn belül a másikról alkotott kép meghatározó elemévé válik. Míg egy évtizeddel ezelőtt csak a fogtechnika számára volt adott a digitális technológia, ma a mosolytervezést végző programokkal azonnali mosolyszimulációt lehet mutatni a pácienseknek. A fogorvos szerint “láthatóan nő” azok száma, akik a mosolyukat terveztetni szeretnék.

Kép(ek) forrása: Getty Images