Style Fehér Patrik 2024. 07. 05.

Divattermék lett az életmentő versenyruhából

Sokak által vágyott kabátokat készített a Puma és egy újrahasznosítással foglalkozó cég. A termékek különlegessége, hogy "előző életükben" megjárták a Forma-1-et is.

Elsőre talán nem is gondolnánk, de egy Forma-1-es csapat rengeteg ruhát elhasznál egy szezonban. Ezek egy része ráadásul nem is hétköznapi, hiszen Nomexből, vagyis tűzálló anyagból készült. Nemcsak a pilóták viselnek ilyet, de a szerelők is, a garnitúra pedig időnként cserélődik.

A Mercedesnél, illetve a nekik ezeket készítő Pumánál félretettek ezekből egy párat az elmúlt időszakban, melyeket nemrég fel is markolt az újrahasznosítást csúcsszinten űző RÆBURN nevű cég. Készítettek is egy közös ruhakollekciót, melynek egyes tételei vágyott darabok lehetnek a divatot kicsit is követő F1-rajongók körében.

Mind közül a legkülönlegesebb darab az a kabát, melyet abból a versenyruhából készítettek, melyben Lewis Hamilton a 2020-as Forma-1-es Spanyol Nagydíjat meg is nyerte. Ehhez a dzsekihez mást nem is használtak fel, így értékét is magasabbra taksálják. Mivel egyedi darabról van szó, egy árverésen fog gazdára találni a hétvégi Brit Nagydíj után.

Divattermék lett az életmentő versenyruhából

Ezen felül készülnek még olyan darabok, melyek 2022-ben még más formában megjárták Hamilton, a csapattárs George Russell, valamint a Mercedes szerelőinek gardróbját is. Ezekhez egy sorsoláson keresztül lehet majd hozzájutni, melyre a Puma a saját weboldalán árulja majd a jegyeket. A kollekció harmadik szintjét a versenyruhák gyártásakor kimaradt Nomex-“rongyokból” készült ruhadarabok (a kabáton felül baseballsapka, cipő) jelentik majd.

Divattermék lett az életmentő versenyruhából

Forrás: Puma