Az elmúlt években többször is próbálkoztak már a kosárlabda megreformálásával. Most nem a szabályok megváltoztatására gondolunk, hanem a játéktér átalakítására. Többek között egy ifi-világbajnokságon, illetve az NBA All-Star meccsén is debütált már az a rendszer, mely a padlót egy óriási LED kijelzővé változtatta.
Az ASB GlassFloort egy ugyanezen a néven futó német cég készíti, most pedig eljutottak addig, hogy elsőként a világon véglegesen telepítettek egy ilyen rendszert. Aki szeretné élőben is megnézni működés közben, annak nem is kell igazán messzire mennie érte. A Budapesttől hét óra autóútra lévő müncheni BMW Parkban, az FC Bayern München kosárlabdacsapatának hazai mérkőzésein meg is tekinthető a rendszer, és 2030-ig biztosan marad is a két fél együttműködésének értelmében.
Ez persze nem feltétlenül azt jelenti, hogy a padlót felszedik 6 év múlva. “Szavatossági ideje” 70 év, a LED-ek pedig legalább 100 ezer órát bírnak, ami folyamatos használat mellett is közel 11 évet jelent. Az elektronikát fedő üvegpadló a cég szerint 2,5-szer elasztikusabb, mint a hagyományos padló, csúszkálni pedig azért nem fognak rajta a játékosok, mert ezt apró kerámiapöttyök akadályozzák meg.
A padlón megjelenített kép dinamikusan változtatható, függően attól, mi zajlik a pályán. Akár edzéseken is segíthet alakzatok, mozgási útvonalak berajzoltatásával, de jó ez a szponzoroknak is, akik kiemelten jelenhetnek meg a mérkőzéseken. A nézők adott esetben a visszajátszásokat, de akár élő statisztikai adatokat láthatnak a pályán haladó kosarasok mellett, de minden csak az üzemeltetők fantáziáján múlik.