Gyakran elhangzik az a közhely a futballkapusokkal kapcsolatban, hogy nem normálisak: sokszor maguk a csapattársak mondják hálóőreikre, hogy kissé kattantak, őrültek, persze a szó jó értelmében. Tény, hogy kell egyfajta szemlélet ahhoz, hogy valaki önként beálljon a felé nagy erővel száguldó bőrgolyók elé azzal a céllal, hogy azok inkább őt találják el, mintsem a kaput, amit véd.
A kapusok kapcsán a múltban már végeztek néhány vizsgálatot, kutatást, ám egyik sem az észlelési és a kognitív képességekre irányult. Michael Quinn azonban kezébe vette az ügyet: a Dublini Egyetem mesterszakos hallgatója viselkedési idegtudományt tanul, de mivel korábban az ír első osztályban volt kapus, eléggé otthonosan mozog a téma mindkét oldalán.
Kutatásában többedmagával megvizsgáltak 60 profi kapust, mezőnyjátékost és velük egyező korú civilt egy halom teszt segítségével, hogy kiderítsék, hogyan különböztetik meg például a hangokat vagy az épp felvillanó képeket egymástól. Ezekből a rövid jelekből, illetve a rájuk adott reakcióból következtettek arra, hogy
Itt nem pusztán a reakcióidőről, több tényező együtteséről van szó. Egy focis példával lehet mindezt jól illusztrálni: ha takarásból lő az ellenfél csatára a kapura, a hálóőr a szemére kevésbé tud hagyatkozni. Ilyenkor marad a fül mint egyetlen igazán hasznos érzékszerv, mellyel meghallhatja például, hol pattan le a labda a földre, azaz merről várható a lövés.
Ez a tanulmány talán az első alkalom, ahol tudományosan bizonyítjuk ezt az állítást
– utalt a kapusok “őrültségére” Quinn. Az exkapus hozzátette, azt, hogy ezt a képességet az edzések során nyerik-e el az emberek, vagy veleszületett tulajdonságról van szó, egyelőre nem tudják. Tervben van, hogy férfi játékosok után nőknél is megvizsgálják ezt a viselkedést.