Ez a kőlap fedte fel az egyiptomiak titkait

“Basileountos tou neou kai paralabontos tén basileian para tou patros”, vagyis: “az új király atyjától átvéve a királyságot” – így kezdődik az i. e. 196-ban V. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó által hozott rendelet, amely aztán adókról és a templomokban felállítandó szobrokról rendelkezik.

Jóllehet akkor az egyiptomi szöveget még senki sem tudta elolvasni, azt mindenki sejtette, hogy a Nílus deltájában, a Földközi-tenger partján fekvő Rosette (ma Rashid) kikötővárosban 1799. július 15-én megtalált gránittömb lesz a kulcs a hieroglifák megfejtéséhez, az ókori egyiptomi kultúra titkainak megismeréséhez.

A rosette-i kő – Fotó: Getty Images/Claudio Caridi

A felső részén hiányos tömböt először Kairóba szállították, majd az 1801-es alexandriai békét követően – több műtárggyal együtt – a londoni British Museum féltett kincse lett, a kutatók csupán a kő lenyomatának segítségével foglalkozhattak a szöveggel. Az elsők között Johan David Akerblad svéd diplomata és tudós tanulmányozta, aki a démotikus szövegben képes volt több nevet is azonosítani, sőt egy 29 betűből álló ábécét is közzétett, de az összefüggések tekintetében zsákutcába jutott. Ezzel párhuzamosan a francia orientalista, Antoine Isaac Silvestre de Sacy báró is vizsgálta a démotikus és hieroglifikus feliratot, ő öt nevet tudott azonosítani.

Az első jelentős áttörést Thomas Young angol polihisztor érte el 1814-ben, aki nem kevesebb, mint nyolcvan hasonlóságot állapított meg a hieroglifikus és démotikus szövegek között, holott korábban úgy vélték, hogy a két szöveg teljesen különbözik egymástól. Young néhány következtetését az Encyclopaedia Britannica 1818-as kiadásában általa írt Egyiptom című szócikkben tette közzé. Kutatása elején levelezésben állt a később riválisává lett, nyelvzseninek számító francia Jean-Francois Champollionnal, aki a latin és az ógörög mellett héberül és arabul is tudott, ismerte a cirill írást és a káldeus nyelvet, kollégistaként a kínai és az etióp nyelvvel is foglalkozott, idővel a hieroglif és a kopt írás közötti hasonlóságokat kutatta.

Jean-François Champollion (1790 – 1832) – Fotó: Getty Images/ZU_09

Champollion a rosette-i követ és az 1815-ben felfedezett, hieroglifikus és görög szöveget tartalmazó philae-i obeliszket vizsgálva rájött, hogy a hieroglif írásban egyes jeleket egy gyűrű vesz körül, a görög szövegben pedig ugyanazon részek előtt a baszileusz (uralkodó) szó szerepel. Adódott a következtetés, hogy a gyűrűben lévő hieroglifák egy-egy fáraó nevét jelölik, és fel is ismerte Ptolemaiosz, majd Kleopátra nevét. Feltételezte, hogy mivel ezek nem jelentenek semmit, fonetikusan írták le őket, így sikerült a hangjeleket azonosítania. Kopt nyelvtudására támaszkodva, az uralkodók nevében felfedezett hieroglifák hangértékét és a Young által már megfejtett démotikus szövegrészeket felhasználva, képes volt megfejteni a teljes démotikus írást.

Champollion a hieroglif ábécé összeállításakor rájött, hogy az ókori egyiptomiak – a görög szerzők állításaival ellentétben – nem hangjelölő írást, hanem ideogrammákat használtak. A hieroglifák, amelyek száma a kezdeti 700-ról a hellenisztikus korra több ezerre dagadt, lehettek képjelek, de jelölhettek szótagokat, sőt egyes hangokat is.

A magánhangzókat nem mindig jelölték, az egységek végén fonetikai értékkel, önálló olvasattal nem rendelkező determinatívumok találhatók, amelyek az adott szó jelentésének meghatározását könnyítették meg. Champollion maga így jellemezte a hieroglif írást: “Ez egy bonyolult rendszer, amely egyszerre ír figurálisan, szimbolikusan és fonetikusan egy szövegen belül, egy kifejezésen belül, mondhatnám egy szón belül”.

Felfedezését 1822. szeptember 27-én megosztotta a francia akadémia titkárával, a neki küldött levélből pedig a többi egyiptológus és egész Európa megismerhette azt. Eredményeit 1824-ben A hieroglifák pontos rendszere című könyvében tette közzé, ezt tartják az egyiptológia tudomány alapművének.