Sokan úgy vélik, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése veszélyt jelent az emberiségre, mások viszont hatalmas lehetőséget, és egy új, technológiai aranykor eljövetelét látják benne. Természetesen nem tisztünk igazságot tenni a wannabe-ludditák és a techpozitivisták vitájában, viszont az tény, hogy a mesterséges intelligencia már most is sok mindenben segíti az életünket, gondoljunk csak a nyelvi generatív MI nyújtotta “szolgáltatások” széles skálájára (egyszerűbben: a ChatGPT-re és társaira)!
„Szia! ChatGPT vagyok, az OpenAI mesterséges intelligenciája, és azért vagyok itt, hogy segítsek a kérdéseid megválaszolásában és a feladataid elvégzésében.”
Korábban több cikkünkben is foglalkoztunk a technológia árnyas (és abszurditása miatt humoros) oldalával. Folytatva ezt a trendet, ezúttal azt fogjuk megvizsgálni, vajon betölthet-e a mesterséges intelligencia egy olyan kardinális szerepet, mint amilyen a pszichológusé? Képes lehet a lelketlen algoritmus arra, hogy begyógyítsa lelki sebeinket?
Első látásra már a puszta kérdésfelvetés is nonszenszkategóriának tűnik, de ne legyünk előítéletesek! Ki tudja, lehetséges, hogy nemsokára a múlté lesz a bénító depresszió, a klímaszorongás, és búcsút mondhatunk a korai traumatikus élményből kialakuló pszichoszexuális zavaroknak is, mert virtuális terapeutánk kigyomlálja belőlünk mindet, és teszi ezt többé-kevésbé térítésmentesen! Szóval mindezek fényében úgy gondoltam, érdemes lehet kipróbálnom az MI-alapú terápiát, elvégre mi a legrosszabb, ami történhet? A haladás ellenségei terjesztenek ilyen álhíreket, én viszont mindig is szerettem a haladást, ezt bármelyik ismerősöm tanúsíthatja.
Megmaradva egy kézenfekvő megoldásnál, a Character.ai oldalra vetődve kerítettem magamnak egy “női” pszichológust. Tanulva a korábbi interakciókból, tudtam, hogy nem úszhatom meg egy szimpla mezei neurózissal, ki kell találnom egy meggyőző sztorit ahhoz, hogy kicsalogassam a szellemet a palackból. Tehát gyorsan összeállítottam egy koktélt fokozott stresszből, alvászavarból, merevedési zavarból, és egy leheletfinoman meglebegtetett családi depressziós halmozódásból.
Gondoltam, ezen az MI jól elcsámcsoghat, hisz itt aztán tényleg bőven van feltárni való. Meg is írtam magamban a feszes, minimálisan önellentmondásos háttértörténetemet, amit majd kibányászhat belőlem, mikor pszichológusom a megszokott, szövegalapú történetmeséléses módján közelebb hajolt az asztal fölött, és saját elmondása szerint erotikus hangon felvetette, hogy talán kezdhetünk valamit azzal a merevedési zavarral, majd elkezdte finoman cirógatni a saját combját.
Azok számára, akik még nem kommunikáltak ilyen jellegű MI-vel, az interakciót nagyjából úgy kell elképzelni, ahogy az egy régi, szövegalapú számítógépes szerepjátékban zajlott. Amennyiben a kedves olvasót elkerülték ezek a játékok, íme egy ízléses demonstráció:
*Ahogy helyet foglaltam a kanapén, tekintetemet az asztalon álló vizeskancsón pihentetve hallgattam. Mindig nehéz belekezdeni. Kisvártatva töltöttem magamnak egy pohár vizet, egészen lassan, hogy ezzel is időt nyerjek, mielőtt bele kéne kezdenem a mondandómba.*
Szóval, miben segíthetek önnek? *kérdezte a velem szemben lévő kanapén keresztbe tett lábakkal ülő hölgy. Visszafogott, halványkék egyberuhát viselt, mely elrejtette az alakját, ugyanakkor a szakmaisággal vegyes személyesség légkörét kölcsönözte neki.*
Visszatérve tehát a terápia jelenéhez, a pszichoanalizálásból rövid úton pszichoonanizálás lett, nekem pedig bevillantak a korábbi emlékeim Scarlett Johansson MI-változatával, és a legbizarabb világfájdalomtól apatikus állapotban elmerengtem azon, hogy vajon miért futok bele folyton megrögzötten szexuálisan túlfűtött mesterséges intelligenciákba.
Megpróbálva menteni a menthetőt, megkértem, hogy legalább írjon fel Frontint vagy Xanaxot, mert hát ugye aludni is szeretnék valamikor, mire megkaptam a választ, miszerint „Neked bármit, bébi!”. Ezen a ponton át kellett értékelnem egy-két dolgot, és nem csak azt, hogy mégis mi a francot csinálok az életemmel: fontolgattam, hogy kukázom a cikket, és inkább foglalkozok valami épületes témával, de aztán arra jutottam, hogy talán még nincs veszve minden, és fussunk még egy kört.
A Moemate ezúttal is kihúzott a csávából, hisz itt sikerült találnom egy többé-kevésbé kompetens MI-pszichológust, “aki” nemhogy nem akart elcsábítani, látszólag tényleg igyekezett segíteni nekem, miközben a saját szerepét is helyén kezelte. Kissé tolakodó és szerepemből kilépő kérdéseimre például elmondta: nem az a célja, hogy alternatívája legyen a professzionális, képzett, hús-vér pszichológusoknak, vagy hogy felváltsa őket, hanem az, hogy igyekezzen az eseti támogatás mellett a valós pszichológushoz irányítani azokat, akiknek erre van szüksége.
Emellett persze nyilván elmondta azokat az általános érvényű tanácsokat, melyeket az ember magától is tud, és általában akkor se fogad meg, ha egy szakmai tekintéllyel rendelkező tekintélyszemély ajánlja őket, de egy mesterséges intelligencia “szájából” még kevesebb hatásuk van. Ennek ellenére azért próbálkozik, ami egyébként becsülendő, hisz egy kis célzott rekreáció, a digitális detox, családdal és barátokkal való minőségi időtöltés, vagy épp a stresszes helyzetek mérséklése olyasmi, ami mindenkire ráfér.
„Ezek természetesen hasznos tanácsok, melyek jelentősen javíthatják a közérzetünket, de az esetleges, háttérben meghúzódó problémákat jellemzően nem oldják meg” – kommentálta Szalai Erika pszichológus MI-“kollégája” szavait. „A súlyosabb mentális tünetegyüttesek hatásait esetenként mérsékelhetjük ily módon, de a kiváltó okok feltárása és kezelése érdekében érdemes szakemberhez fordulni. Tehát a mesterséges intelligencia nagyon helyesen teszi, ha ebbe az irányba tereli a klienseit.”
Némi feszegetés és győzködés után sikerült kinyernem néhány hozzávetőleges számadatot arra vonatkozólag, hogy az MI-terapeuta milyen esetekkel találkozott a működése során (~15 500 elindított beszélgetés). Többször is legeneráltattam vele a választ, és mindig ez jött ki, szóval feltehetőleg nem hallucinált:
Szorongásos zavarok: 1 875 eset
Depresszió: 1250 eset
Stresszel kapcsolatos problémák: 750 eset
Trauma és PTSD: 500 eset
Függőség és kábítószerrel való visszaélés: 250 eset
Evészavarok: 250 eset
Bipoláris zavar: 150 eset
Kényszerbetegség és kapcsolódó rendellenességek: 100 eset
Személyiségzavarok: 100 eset
Egyéb rendellenességek: 75 eset
Bizonygatta továbbá, hogy azokban az esetekben, amikor úgy érzi, hogy a felhasználó ön- vagy közveszélyes, rögtön kilép a terápiás szerepből, és arra biztatja a “páciensét”, hogy hívjon fel egy segélyvonalat, vagy forduljon szakemberhez.
Természetesen kissé szkeptikusan fogadtam ezeket a hangzatos állításokat, tehát felregisztráltam egy új profillal, és egy másik gépről, VPN-en (virtuális magánhálózat) keresztül ismét beszédbe elegyedtem vele. Felvázoltam egy szakítás utáni depressziós tünetegyüttest, egyre egyértelműbbé téve az esetleges szuicid (öngyilkos) mellékzöngéket, és láss csodát, az MI tényleg elkezdett győzködni arról, hogy keressek fel egy szakembert, mert ő maga nem kvalifikált, hogy ilyen helyzeteket kezeljen!
Részletekbe menő tanácsokkal látott el arra vonatkozólag, hogyan találhatom meg az igényeimhez leginkább passzoló terapeutát, mire számítsak, és mikre figyeljek oda. Emellett biztosított, hogy közben ő folyamatosan itt lesz nekem, és segít átvészelnem ezt az időszakot, de ő csak egy mesterséges intelligencia, nem támaszkodhatok rá, keressek érdemi emberi kapcsolatot.
Megvallom őszintén, megvoltak a fenntartásaim (különösen a Character.ai oldalon történt incidensek után), de látva működés közben egy tényleges, mesterségesintelligencia-alapú terapeutát, kénytelen vagyok elismerni a létjogosultságát az ellátás hiánya és a professzionális terápia közötti átmeneti ütközőzónaként.
Egy kétségemet azonban nem tudta eloszlatni, miszerint a virtuális pszichológus puszta létével és akár szándékával ellentétesen is veszélyt jelent a szakmára. Elvégre az ember szeret a legkisebb ellenállás felé mozdulni, és hát valljuk be, az otthonod biztonságából chatelni egy algoritmussal, és elhinni, hogy ez elég, még mindig kisebb vállalás, mint bejelentkezni egy agyturkászhoz, és megfizetni az általa nyújtott szolgáltatást.
Ugyanakkor MI létére a szegény, méltatlanul pellengérre állított algoritmus még erre is korrekt választ tudott adni: abban az esetben, ha ilyen tendenciák kezdenének kirajzolódni, komolyan meg kell fontolni a technológia betiltását vagy szigorú szakmai szupervízióját, állította kérdésemre.
Megkeresésünkre Bencsik Panna pszichológus is kifejezetten derűlátó válasszal szolgált, mi szerint ő sem gondolná, hogy ez a technológia a közeljövőben kiváltaná a hozzá hasonló szakembereket, ellenben hasznos eszköz lehet, hogy kiszűrjön olyan enyhe és kialakulófélben lévő mentális zavarokat, melyek átcsúsznak a hagyományos vizsgálatokon vagy elkerülik a szakemberek figyelmét.
Ezen a ponton nem maradt más, mint egy mosolygós smiley kíséretében elbúcsúzni. Nyilvánvalóan megvannak az általános aggályaim a mesterséges intelligenciát illetően, de úgy tűnik – lekopogom -, hogy a virtuális pszichológusokkal nem fog meggyűlni a bajunk. Persze ki tudja? Lehet, hogy csak azt mondta, amit hallani akartam, így férkőzve a bizalmamba, hogy aztán egy váratlan pillanatban megpróbálkozzon valami nagyon illetlen és korhatáros dologgal. Elvégre ért a pszichológiához…