Hová bújnak a milliárdosok, ha itt a világvége? És mi?
Közeleg az Armageddon! – kezdhetném így is ezt az írást, hozzáadva a saját marginális hangomat a korszellem minden irányból érkező suttogásához, mely szakadatlanul a fülünkbe duruzsolja a végítélet elkerülhetetlenségét, miközben azért a fogyasztói társadalom köszöni, jól van, a részvényesek pedig kérik az éves osztalékukat. A civilizáció lassan összeomlani látszik, de még azért dobj be egy Snickerst, mert amikor egzisztenciálisan szorongsz, haver, nem vagy önmagad!
Nem kell meglepődni hát azon, hogy a paranoia hullámaira, melyeket a bármikor elstartolható interkontinentális atomtöltetek rémképe gerjeszt, a kapitalizmus nagyon gyorsan felfektette a maga szörfdeszkáját. Esett már szó a hétköznapi prepperekről, akik a maguk módján igyekeznek felkészülni valamire, amire voltaképp nem lehet felkészülni. Ám ezúttal nem a hétköznapi honpolgárral fogunk foglalkozni, aki picurka pincében gyűjtögeti a lencsekonzerveket meg a palackozott ásványvizet, abban reménykedve, hogy elkerüli az elkerülhetetlen.
(Kép: Getty Images/maselkoo99)
Vessünk hát egy pillantást azokra a milliárdosokra, akik a legnagyobb luxusban akarnak túlélni, vagy ha azt nem is, hát pezsgőspohárral a kézben szeretnének meghalni egy légkondicionált, fekete márványpanelekkel kirakott falú óvóhelyen.
Na de hol vannak ezek a létesítmények? Az Egyesült Államokban, ami gyakorlatilag a háztáji atombunkerek szülőhazája, szeretnek felvágni az efféle mértéktelen fényűzéssel, de még ott is igyekeznek titokban tartani azok pontos helyét. Ugye nem lenne jó, ha a feldühödött tömeg a kritikus pillanatban őrjöngve rohanná meg őket a bebocsátás reményében.
Cikkek és videók tömkelege bizonyítja, hogy egyre komolyabb igény mutatkozik az ilyen luxuslétesítményekre, és hogy a leggazdagabbak képesek abszurd mennyiségű pénzt elkölteni azért, hogy megvédjék magukat és családjukat egy olyan bolygóméretű krízistől, ami talán sosem következik be.
A lehetőségeknek itt tényleg csak a képzelet szabhat határt: az aranyozott fürdőszoba, úszómedence, több tucat sportkocsi befogadására alkalmas garázs, minibárral egybekötött privát moziszoba, biliárdszalon, műfüves minigolfpálya, több ezer kötetet magába foglaló könyvtár még a racionálisabb példák arra, hogy miket zsúfolnak be egy-egy ilyen föld alatti komplexumba.
Ám Magyarországon nem nagyon találni még kivitelezőt sem (egy cégtől eltekintve, akik a weboldaluk alapján a 2000-es évek eleje óta nem kommunikálnak a bunkerükön kívüli világgal, a másik meg már jó ideje “coming soon”, szóval valószínűleg kivérzett a tervezőasztalon), nemhogy olyan milliárdost, aki felvállalná ezt a fajta fényűző elővigyázatosságot.
Ami nem csoda, hisz Magyarországon a bunkerépítésnek finoman szólva sincsenek meg a történelmi hagyományai. Nemzetkarakterológiai szempontból mi nem azok vagyunk, akik felkészülnek. Inkább imádkozunk, hogy a világ hatalmasságai elfelejtsenek ide is bombákat dobni, elvégre megbűnhődtük már a múltat és jövendőt, szóval tessék minket kihagyni az ilyen globális kataklizmákból, ha kérhetjük!
A pánikszobákat akár tekinthetjük a luxusbunkerek előszobájának, melyek azon túl, hogy megfizethetőbbek, sokkal hétköznapibb fenyegetések ellen védenek. Egy esetleges betöréses támadás esetén családunkkal visszavonulhatunk ezekbe a zárt, normál körülmények között feltörhetetlen biztonsági helyiségekbe, és megvárhatjuk, míg a behatolók távoznak, vagy a rendőrség kiér a helyszínre.
(Kép: Getty Images/Motortion)
Ritka eset, hogy már az épület tervezése során gondolnak rá, és előkészítenek egy ilyen helységet az új épületben, ám szinte minden esetben van lehetőség utólagosan megtalálni egy, a célnak teljességgel megfelelő helységet, ahol a falazat (esetenként a födém és/vagy a mennyezet) megerősítésével, valamint a kívánt ellenállási fokozatú biztonsági ajtó beépítésével létre lehet hozni egy biztonsági zónát. Ez igény szerint lehet akár a pincében, vagy az emeleten is!
,,Hazánkban egyértelműen növekszik a pánikszobák iránti érdeklődés” – mondta Kerekes Zoltán, a PRS Plusz Vagyonvédelmi Kft. ügyvezetője, mely több mint tíz biztonsági szoba kivitelezéséért felelt. ,,Néhány millió forintból már ki lehet alakítani egy ilyen helységet, ami rövid időre megóvja az embert. De ez elegendő lehet, amíg megérkezik a segítség. Az igények és a szükséges átalakítások mértékének függvényében még egy-két nulla követheti a számot.”
Az ár természetesen annak függvényében változik, hogy milyen biztonsági rendszereket és luxusfunkciókat kívánunk a szobába telepíteni: a kézenfekvő kommunikációs eszközökön, riasztókon, kamerarendszereken és a rövid távú komforthoz szükséges alapvető kiegészítőkön (mosdó, wc, fényforrás, bútorok… stb.) kívül elhelyezhetünk egy sor szórakoztatóelektronikai eszközt, hogy megnézhessük gyermekeinkkel a John Wick 3-at, míg a rablók odakint felforgatják az otthonunkat. Illetve ha egyedül vagyunk, kihasználhatjuk az alkalmat egy kis zen meditációra is. Elvégre tudjuk, milyen fontos az énidő!
Persze nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy a pánikszobák előfeltételezik egy meglévő társadalmi rend létét, vagyis azt, hogy van külvilág, és érkezik segítség. Arról már nem is beszélve, hogy nyilvánvalóan egy pánikszoba “üzemidejét” órákban, és nem hetekben vagy hónapokban kell mérni. Mégis, a párhuzam adott, hisz mindkettő arra szolgál, hogy egy esetleges krízishelyzetet átvészeljünk, a különbség csak a krízishelyzet jellegében és mértékében mutatkozik meg.
A pánikszobákkal kapcsolatos érdeklődés fokozódásától eltekintve nálunk valahogy nem honosodott meg annak a kultúrája, hogy hatalmas, ólomfalú betonmonstrumokat építsünk a hátsó kertünkbe, pedig a hidegháborús ütközőzóna tagjaként egy kis fóbiás félelem az égből aláhulló nukleáris töltetektől azért leszivároghatott volna a tudatalattinkba. Persze könnyen elképzelhető, hogy csak az átlagemberek ilyen könnyelműek, és milliárdosaink már jó előre bekészítették a bunkereiket arra az esetre, ha mondjuk az állandósult háborús vészhelyzet valódi háborúvá eszkalálódna.
Erre enged következtetni az a tény is, melyet az ingatlan.hu szakértője, Balogh László osztott meg az RTL klub reggeli műsorában, miszerint 2022 után gyanúsan eltűnt az ingatlanpiacról a korábban meghirdetett, nagyjából két tucat felújításra váró atombunker. Én is csak egy 2014-es, valószínűleg már nem élő hirdetést találtam egy 63 millió forintos létesítményről.
Egy, csak egy bunker van talpon a vidéken!
„Budapesttől 70 km-re, autópálya-csomópont mellett eladó egy 1 hektáros területen fekvő atombiztos bunker. Irányítópultját leszámítva teljesen felszerelt, önálló szellőztető és kommunikációs hálózat. Sugárvédelmi kialakítás, több mosdó, zuhanyzó helységgel. Önálló generátor-kialakítás, őrszoba, saját belső telefonhálózat. Többcélú felhasználásra alkalmas. (…) A föld alatti rész kb. 430 m2, több helységből álló betonpince, mely körbe van páncélozva. A víz-és szennyvízrendszer a pincében is ki van építve ( WC, tusoló ). A pince száraz, télen-nyáron közel állandó hőmérséklettel. A pincét szükség esetén akkumulátorral is meg lehet világítani.A pincének két ki-bejárata van, a ki-bejáratoknál 4 -4 db páncélajtó teszi biztonságossá a föld alatti rendszert. Az ingatlant 1984- ben építették, több mint egy milliárdos költségvetéssel.”
Ez persze még önmagában nem jelent semmit, hisz lehet, hogy az összes tulajdonos egyszerre gondolta úgy, hogy föld alatti élményfürdőt vagy szállodát fognak kialakítani a korábban hosszú évtizedekig parlagon heverő létesítményekben. Szóval akkor hol vannak azok a luxusbunkerek?
Ami először egy szükségtelenül elővezetett viccnek indult, az hamar egy tekervényes és kissé időigényes kutatássá változott. Keresztül-kasul átnyálaztam az internetet, és zavarba ejtően kevés konkrétumra akadtam. Ahogy mondani szokták, a bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka, spekulációkkal pedig nem megyünk semmire, így érdemesnek láttam az információk ősforrásához járulni.
Ezért döntöttem úgy, hogy megkérdezem magukat a milliárdosokat, hogy nincs-e véletlen egy titkos földalatti létesítményük valahol a Mátrában vagy a Bakonyban. Nyilván elmondanák, elvégre mi okuk lenne titkolózni, nem igaz? Magamra erőltettem hát az alaptalan optimizmus kényszeredett műmosolyát, és elkezdtem elérhetőségek után kajtatni az interneten.
És ezt azokra, akik a felszínen ünneplik a világvégét! (Kép: Getty Images/LightFieldStudios)
Először Gattyán Györgyöt kerestem meg, a LiveJasmin nevű népművészeti portál alapítóját, majd amíg vártam a válaszára, írtam egy levelet Jákob Zoltánnak is, hisz végső soron ő is a lányok révén gazdagodott meg, szóval még stílszerű is a sorrend. Ám az kívánt üzenet csak nem jött, így hát felvettem a kapcsolatot Mészáros Lőrinccel, hisz ha valakinek, hát neki biztos van luxusbunkere. Visszajelzést persze egyiküktől sem kaptam, de ez voltaképp nem is igazán lepett meg. Természetesen amint befut valamelyik milliárdos reakciója, azonnal bővítem majd a cikkemet, de ennek reményében azért nem kell fél percenként frissíteni az oldalt a kedves olvasónak.
Úgy néz ki tehát, hogy vannak olyan rejtélyek, melyekre nem derülhet fény, ám ez nem feltétlen probléma. Ahogy József Attila is megírta: „Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg!”. Hagyjuk meg a gazdagoknak a fény űzését, és boldogítson minket a tudat, hogy a Mad Max világa is szórakoztató tud lenni, igaz, csak rövid távon, mert hamar elfogy a benzin és a kutyakonzerv.
Adresszálva a kérdést, mely nyilván minden olvasó fejében ott motoszkál: milyen kilátásaink vannak nekünk, ha egyszer bekövetkezik a visszafordíthatatlan? Hová menekülhetünk? Mit tegyünk? Milyen dress code szerint öltözködjünk a világvégére?
Felkészülés a legrosszabbra.
A Hadmérnök folyóirat 2010 márciusi száma 3300 “életvédelmi létesítményről” ír a fővárosban, melyek teljes befogadóképessége 495 000 fő, melyhez ha hozzávesszük a metróban elhelyezhető 220 000 embert, megkapjuk, hogy hozzávetőlegesen 715 000 budapesti lakos befogadására van lehetősége ezeknek a létesítményeknek. Ez az állandó lakosság ~44 százaléka, mindenki mást evakuálni kellene.
Nos, amennyiben nem akarjuk otthonunk relatív kiszolgáltatottságában kivárni a dolgok alakulását, akkor érdemes lehet felkeresnünk a legközelebbi publikus óvóhelyet. Budapestiként persze tisztában vagyunk vele, hogy ez hellyel-közzel a metróhálózat kettes és hármas vonala jelenti (befogadóképességük hozzávetőlegesen 220 ezer ember), vagy esetleg a Gellérthegy belsejében elhelyezkedő, jelenleg múzeumként funkcionáló sziklakórházat, illetve a Csepel Művek területén lévő 2-es bunkert, de ezen túlmenően nem nagyon vannak elképzeléseink.
Vidéken még ennél is szűkösebbek a lehetőségeink: szerencsét próbálhatunk valamelyik üzemen kívüli, enyészetnek átengedett óvóhellyel, de talán a legjobb esélyeink a funkcionálisan és statikai szempontból egyáltalán nem erre tervezett mélygarázsok esetében vannak. Mondanom sem kell, ezeknek a befogadóképessége erősen korlátozott, és még rövid távon sem nyújtanak elégséges védelmet, de ha megszólalnak a légoltalmi szirénák, ez az opció is jobb, mint a semmi.
Abban az esetben, ha innen is kiszorultunk, maradnak az olyan szimbolikus védelmi értékkel bíró létesítmények, mint az iskolák, óvodák és kórházak. Itt értelemszerűen egy esetleges katonai konfliktus esetén a támadó jó lelkiismeretére apellálunk, vagyis hogy csak nem fog direkt ezek ellen a létesítmények ellen csapást mérni. Alternatív megoldásként marad a “run for the hills”-taktika: a sűrűn lakott területekről való szapora elmenekülés, majd pedig a reménykedés, hogy átvészelhetjük a krízist egy víkendtelken vagy mondjuk a Pilis hegység valamelyik barlangjában. Minimális előkészületek esetén egyébként ez sem egy rossz megoldás.
Forrás:
betonbunker.hu, Forbes, Hadmérnök, rtl.hu, Wikipédia, Youtube
Kép(ek) forrása:
Getty Images
Írd be a keresett kifejezést