Life FIRSTCLASS 2024. 09. 05.

Apaként erre kell figyelni az esti altatáskor

Aggasztó eredményeket hozott a Pécsi Tudományegyetem gyerekek és serdülők körében végzett alváskutatása, ezekre minden apának oda kellene figyelnie.

Az úgynevezett Athén Insomnia Skálán elért eredmények alapján a vizsgált serdülők 17 százaléka insomniásnak tekinthető. Nem meglepő, hogy a gyermekkori alváshiányhoz és alvászavarokhoz a fokozott internet- és okoseszköz-használat, valamint az ezzel járó mesterséges fény is hozzájárul. A kutatás rámutat arra is, hogy a stressz az internethasználattal párhuzamosan nő. A vizsgált gyerekek és fiatalok közül jobban teljesítettek az iskolában azok, akik jobban alszanak.

Több alvásra van szüksége egy gyereknek

A kisebbeknél a nem megfelelő alváshigiéniás rutin mellett a szorongás, a sötétségtől való félelem, a koffeintartalmú édességek, például a csoki fogyasztása is ronthatják az alvásminőséget. Emellett a nem megfelelő fekvőhely sem kap elég figyelmet, amikor az iskolára készül a család. Minden hatodik serdülő alvászavarral küzd, ami komoly hatással lehet az életminőségükre és iskolai teljesítményükre is. Azok a gyerekek, akik nem alszanak eleget, gyakran koncentrációs problémákkal küzdenek, és romlik a tanulási képességük.

A gyerekek alvási szükségletei életkoronként változnak. A Magyar Alvás Szövetség ajánlásai alapján a 6-12 éves gyerekeknek 9-12 óra alvásra van szükségük naponta, míg a tinédzsereknek 8-10 óra ajánlott. Az alvás kulcsfontosságú a kognitív fejlődéshez, az emlékezet erősítéséhez és az érzelmi egyensúly fenntartásához.

Ha a gyereken múlik, akkor könnyen kitolódik a lefekvés ideje, aminek reggel isszuk meg a levét (fotó: jysk)

Ha a gyereken múlik, akkor könnyen kitolódik a lefekvés ideje, aminek reggel isszuk meg a levét (fotó: jysk)

Egészséges alvási rutin iskolaidőben

Az iskolák korai órakezdése gyakran nincs összhangban a gyerekek természetes alvási ciklusával, különösen a tinédzserek esetében. A korai ébredés nehézségeket okozhat, mivel ebben a korban a késői lefekvés és a hosszabb alvás természetes igény.

Apukák, ezért feküdjön le a gyerek időben

Azt gondolnánk, hogy a hétvégi sokáig alvással pótolható a kiesés, pedig a szervezet szempontjából egészségesebb, ha szabadnapokon is megpróbáljuk fenntartani a hétköznap megszokott alvási ritmust. A következetesség segít a cirkadián ritmus fenntartásában, ami hosszú távon javítja az alvás minőségét.

A szülők nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy gyermekük egészséges alvási szokásokat alakítson ki. A nyári szünet után különösen fontos, hogy fokozatosan állítsuk vissza a gyerekek alvási ütemtervét az iskolai ritmusra.

Fontos a lefekvés előtti telefonhasználatra és tévénézésre is egészséges szabályokat hozni.

Mint mindenben, ebben is a példamutatással tudnak a legnagyobb hatással lenni a szülők. “Tanulmányok kimutatták, hogy a kék fényű eszközök csökkentik vagy késleltetik a melatonin, azaz az alváshormon természetes esti termelését, ami csökkenti az álmosságot és meghosszabbítja az elalváshoz szükséges időt. Ezért fontos, hogy lefekvés előtt 20-30 perccel már mellőzzük a telefont és minden más digitális eszközt is” – mondja G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

A szivacs nem váltja ki a megfelelő matracot

Egy gyereknél vagy tinédzsernél talán nem jelentkezik olyan gyorsan vagy fájdalmasan, például derékfájás formájában egy rossz minőségű fekhely hatása, mint a felnőtteknél, de egy rosszul megválasztott matrac hosszú távon hat a fejlődésükre.

A nem megfelelő tartás és a kényelmetlen alvási pozíció gerincproblémákhoz vezethet, amelyek kihatnak a testtartásra és az általános egészségre. A megfelelő matrac kiválasztása ezért elengedhetetlen, különösen a növésben lévő gyerekeknél. A matracnak elég tartósnak kell lennie ahhoz, hogy több évig használható maradjon. Figyelembe véve a gyermek növekedését és igényeit, nem szerencsés a legolcsóbb és alacsony minőségű matracot választani, mert ez még egy gyermek súlya alatt is megsüllyedhet.

Apukák, ezért feküdjön le a gyerek időben

Elsősorban nem az életkor, hanem a súly a meghatározó az ágy- és matracválasztásnál. 2-5 éves kisgyermekek számára javasolt egy szilárd és jól támasztó matrac, amely védi a gerinc fejlődését. Általános iskolás korban, 6-12 évesen már szükséges lehet nagyobb, akár felnőttméretű matrac, amely több helyet biztosít a növekedéshez.

Ugyanakkor nem szabad túl korán túl kemény matracot választani, mert az alacsonyabb testsúly nem terheli ugyanolyan mértékben a matracot, mint egy felnőtt esetében, így nem marad meg a rugalmasság, amely egyenletesen eloszlatja a testfelületre jutó terhelést. Serdülőkorban pedig már mindenképp érdemes felnőttméretű és minőségű fekvőhelyre váltani, amely hosszabb távon is kényelmes marad. Az anyagminőség és a légáteresztés szintén fontos szempontok, hiszen a légáteresztő, hipoallergén anyagok segítenek elkerülni az allergiás reakciókat és az éjszakai izzadást, mutatott rá a JYSK szóvivője.

Forrás: Jysk sajtóközlemény
Kép(ek) forrása: Getty Images/Liderina, jysk