Life Fehér Patrik 2024. 10. 24.

Takaros kis otthont csináltak egy szélturbinából

A forgalomból kivont erőművet nem olvasztották be, hanem konyhát, fürdőszobát és nappalit rendeztek be benne. Van abban potenciál, hogy ezrével szülessenek hasonló miniházak.

Napjainkban, főleg Nyugat-Európában és az amerikai kontinensen egyre népszerűbbek a miniházak. A sok esetben mobil apróságok kompakt méretben, de mindent tartalmaznak, ami a hétköznapi élethez szükséges. Persze pár területen azért kompromisszumot kell hozni annak, aki ilyen helyre költözik, ilyen a holmik tárolásának kérdése is.

Az ilyen otthonok megalkotásakor sokszor csak a képzelőerő szab határ. A Vattenfall nevű energetikai cég például most a Superuse nevű tervezőirodával közösen szélturbinából készített miniházat. Ehhez egy, a turbina tetején lévő gépházat használtak fel, mely korábban 20 évig állt szolgálatban Ausztriában, és ebbe a 10 méter hosszú, 4 méter széles és 3 méter magas térben rendeztek be egy 40 négyzetméter alapterületű lakást.

Takaros kis otthont csináltak egy szélturbinából

Ablak ugyan nincs a masszív fémblokkon, az egyetlen természetes fényforrást a teljesen átlátszó bejárat nyújtja. Ezzel együtt remek kis otthont alkottak a készítők konyhával, fürdőszobával és nappalival. A fűtést hőszivattyúval, a melegvíz- és energiaellátás kérdését napelemes rendszerekkel oldották meg. A berendezés is a környezettudatosságot tükrözi, fenntartható módon készült vagy használt bútorzattal.

A készítők ezt az otthont egyfajta demonstrációs eszköznek is szánják. Felhívják ugyanis a figyelmet arra, hogy az előttünk álló évtizedekben szélturbinák ezreit kell elbontani vagy lecserélni elhasználódásuk miatt. Ezek túlnyomó része könnyedénn újrahasznosítható lenne, és az acél is az újrahasználható anyagok közé tartozik, de rengeteg energiát emészt fel például az olvasztása és az új formába öntése.

Takaros kis otthont csináltak egy szélturbinából

Erre indította el programját a Vattenfall, ahol négy dizájnstúdióval együttműködve második életét kívánnak adni a turbináknak. Így született a képeken látható ház is, melyet több ezer másik is követhet, ugyanis legalább tízezer ilyen fémtömb elérhető világszerte. Ezek mind sorsukra várnak, ami mostantól a beolvasztás helyett lehet akár más is.

Forrás: Vattenfall
Kép(ek) forrása: Vattenfall