Life Fehér Patrik 2024. 10. 26.

10 kevésbé ismert tény a 40 éves Terminator-filmről

1984. október 26-én debütált az amerikai mozikban az első Terminátor-film. Az évforduló kapcsán visszaugrunk a sikeres franchise kezdeteihez, melyről alig ismert infókat osztunk most meg.

Ritkák az olyan franchise-ok a filmtörténelemben, melyek évtizedeken keresztül fennmaradnak, és folyamatosan készülnek belőle, illetve hozzá a folytatások és a spinoffok. A kivételek egyike a Terminator, melynek története 1984. október 26-án, azaz kerek negyven éve kezdődött.

Arnold Schwarzenegger ekkor már sztár volt és Linda Hamilton sem volt ismeretlen a közönségnek, de a rendező James Cameron háta mögött ezt megelőzően mindössze egy film volt. Az akciódús elemekkel tarkított sci-fi azonban meghozta neki az elismerést és a pénzügyi sikert is: a 6,4 millió dolláros büdzséjű film 78,3 millió dollárt termelt a mozik kasszáinál.

A megjelenés évfordulója kapcsán – csakúgy, mint a Terminator – mi is visszautaztunk 1984-be, ahonnan olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze a filmről, melyek nem mondhatóak ismertnek szélesebb körben.

  1. A film alapötletét James Cameron egyik rémálma adta, ahol egy fémből készült halálosztó figura előjön a tűzből.
    James Cameron (Kép: Albert L. Ortega/WireImage)

    James Cameron (Kép: Albert L. Ortega/WireImage)

  2. Nem Schwarzenegger lett volna eredetileg a Sarah Connor megölésére küldött T-800-as. A film megjelenítéséért felelős Orion Pictures O. J. Simpsont szerette volna megnyerni a szerepre, míg a testépítőből lett színész Kyle Reese, a Connor védelmére 2029-ből visszaküldött katona lett volna.
  3. Eredetileg Schwarzenegger sem akart szívesen a T-800-as lenni. Nem sokkal a Terminator előtt jelent meg ugyanis a Conan, a barbár, ahol az osztrák pozitív karaktert alakított, és féltette sikerét. Végül azonban meggyőzhető volt, amit aligha bán.
  4. Legendássá bánt az I’ll be back (Visszatérek) mondat, ám Schwarzeneggernek eredetileg ez nem tetszett. Tekintve, hogy az angol nem az anyanyelve, az I’ll kimondása nehezére esett, és szerette volna ha, I will-t mondhat, ami ugyanazt jelenti, csak hosszabban. Cameronnak panaszkodott erről, azt mondva, hogy a gépek valószínűleg amúgy sem rövidítenek, mire a rendező leteremtette, és nem volt kérdés, hogyan mondja a sorát.
  5. Nem kellett sok szöveget megjegyeznie Schwarzeneggernek. Azok után, hogy már a Conan, a barbárban is csak 24-szer szólalt meg a színész, itt még rövidebbre húzták a mondanivalóját. Összesen 14 megszólalás, 17 mondat és 58 szó jutott neki a 107 perces játékidőre.
  6. A film forgatókönyve annak idején mindössze egy dollárért kelt el. Az ötlet tetszett sok nagy stúdiónak, akik komoly összegeket is adtak volna érte, ám miután Cameron első filmje nem sikerült jól, őt nem szívesen vették volna be a projektbe. Úgy döntött hát, az első olyan helyre adja el a filmet, ahol ő is rendezheti meg. Gale Anne Hurd producer volt végül a befutó, akivel később házasok is voltak pár évig.
  7. Schwarzenegger híresen jó fej ember hírében áll, azonban ennek a filmnek a forgatására nem ez volt a jellemző. A manapság method actingnek nevezett technikát alkalmazta ő is. Ennek keretében próbálta kerülni színésztársaival a kontaktot, hogy azok ne a kedves kollégát lássák benne, hanem a gyilkos gépet.
    Kép: Jens Büttner/picture alliance via Getty Images

    Kép: Jens Büttner/picture alliance via Getty Images

  8. A forgatás alatt Schwarzenegger kisebbfajta fegyverszakértővé vált: egy hónapig minden nap fegyverekkel játszadozott. Szétszedte őket, majd összerakta, a végén már csukott, bekötött szemmel is. Így még inkább a jövő katonájává tudott válni a kamerák előtt.
  9. Az eredeti ötlet szerint a Terminator evett is. Meglepő lehet ez, mivel egy gépről van szó, de volt hivatalos magyarázat: a hagyományos, embereknek készült ételek tápanyagait tartják fenn az élő szövetet a fémvázon. Végül a koncepciót a mozikba kerülés előtt elvetették.
  10. A Terminator az egyetlen karakter, mely az Amerikai Filmintézet száz évnyi hősöket és gonosztevőket soroló százas listájában a jó és a gonosz oldalon is szerepel.
Forrás: mentalfloss.com
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images