Life Támogatott tartalom 2025. 03. 02.

Együtt vagy külön jobb aludni?

Örök dilemmának számít a párkapcsolatban élőknél: együtt vagy külön jó aludni? Segítünk abban, hogyan ne legyen ebből vita.

Eleinte, amikor két ember között még rendkívül magas fokon ég a szerelem, nem is kérdés, hogy az együtt alvást választják az éjszakák eltöltésére. Később, viszont, az összeköltözésnél, valamint a család bővülésénél, gyermekáldás idején előfordul, hogy az érzelmiek helyett már a praktikus szempontok kerülnek előtérbe.

Az együtt alvás általánosságban számos előnnyel jár. Egyfelől segít elmélyíteni az érzelmi kapcsolatot, másfelől pedig hozzájárul az intimitás fenntartásához. Sok ember számára egyfajta biztonságérzetet is nyújt, ha a párja mellett tölti az éjszakát. Az évek előrehaladtával azonban ezek az igények megváltozhatnak, és a lángoló szerelem helyét átveszi valami egészen más, mély érzés, ami továbbra is a másik iránt való ragaszkodást jelenti, de korántsem biztos, hogy minden éjszaka együtt szeretne valaki aludni a párjával.

Sokan ezt hallva már a kapcsolat végét vizionálják, holott egyáltalán nem erről van szó. Ha egy kapcsolatban jó a kommunikáció, és a felek meg tudják beszélni egymással a szükségleteiket, akkor még egy ilyen téma sem szolgáltathat alapot a veszekedéshez. A párok között a leggyakrabban két dolog miatt merül fel a külön alvás lehetősége. Az egyik, ha például valaki horkol. Valljuk be, urak, hogy ez általában velünk szokott megesni.  Ez teljesen érthető, hiszen ki szeretne éjszaka egy hörgő-fuldokló medve mellett nyugovóra térni?

Együtt vagy külön jobb aludni?

A párokat gyakran egy baba érkezése is szét tudja szakítani az alvás idejére, de ez leginkább csak az első néhány hónapban érvényes, később egy babaőrzővel már meg lehet oldani azt, hogy fel lehessen kelni az éjszakai etetéshez.

A külön alvás másik lehetséges indoka az alvásigények eltérő volta. Vannak olyanok, akik 7 óra alvás után már frissek és energikusak, de az sem ritka, ha valakinek 9-10 órára van szüksége ahhoz, hogy jó kedvvel tudjon ébredni. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos munkakörök eleve megkövetelik, hogy más időben keljen vagy feküdjön az ember. Ilyen például a buszvezetői szakma, de ezért nem lehet elvárni valakitől, hogy elviselje, ha párja miatt hajnali négykor csörög a vekker.

Az együtt vagy külön alvás kérdése nagyon egyéni, és sok tényezőtől függ. Mindkét szokásnak megvannak az előnyei és hátrányai. Nincs bevált recept, mert ami az egyik párnál működik, az nem biztos, hogy a másiknál is beválik. Annak érdekében, hogy ne legyen ebből konfliktus, a szakemberek azt tanácsolják, hogy a párok mindig beszéljék meg egymással a preferenciákat és szükségleteket. A végső döntés meghozatalakor mindenképpen javasolt mindkét fél igényeit figyelembe venni.

Ha nem sikerül eldönteni a kérdést, akkor érdemes több forgatókönyvet is kipróbálni. Akkor derül ki igazán, hogy életképes-e egy ötlet, ha kipróbálják. Elképzelhető tehát, hogy végül egy kompromisszumos megoldás bizonyul ideálisnak. Ilyen lehet például az alvás előtti összebújás alvás, hogy aztán a REM-alvás fázisok felfedezését már külön helyiségben éljétek meg.

A cél szentesíti az eszközt, vagyis nincs annál fontosabb, hogy mindkettőtök kipihenten és frissen ébredjen!

HIRDETÉS

Feszültség? Alvászavar? – Sedacur forte

A Sedacur forte a valeriána, komló és citromfű kivonatát tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer, amely napközben oldja a feszültséget, este segíti az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést. Klinikailag igazolt hatású. Nappal nem álmosít, nincs negatív hatással az autóvezetésre, és nem befolyásolja a koncentrációt sem. 30 és 60 szemes kiszerelésben is elérhető.

Hogyan veheted észre a kiégés tüneteit?Vény nélkül kapható gyógyszer

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Forrás: First Class
Kép(ek) forrása: Getty Images