
A magyar zenepiac elsőszámú rockzenekara komoly változás előtt áll, a trió gitárosa, Sidi a távozás mellett döntött. A hírről a Tankcsapda hivatalos közleményben számolt be:
“Az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egyformán látjuk a jövőnket, ezért – közös egyetértést követően – Sidi úgy döntött, hogy kiszáll a zenekarból és a most zajló tavaszi turné végén elköszönünk egymástól.
Megértjük a sajtót és Tankcsapdát kedvelőket-tisztelőket-követőket, a Rajongókat, hogy többet akarnak kérdezni és tudni, de erről most csak ennyit szeretnénk mondani. Köszönjük, hogy tiszteletben tartod ezt!
Fontos tudnod, hogy rengeteg új tervünk van – hamarosan stúdióba megyünk, hogy rögzítsünk egy teljes, Új Tankcsapda albumot, ott leszünk sok nyári fesztiválon és őszi koncerthelyszínen és még egy csomó – tényleg sok-sok – minden más is van a tarsolyban… Az összes egyéb részletet a maga idejében nagy örömmel osztjuk meg majd Veled!
Fontos tudnod azt is, hogy a meghirdetett tavaszi koncerteken még együtt játszunk!
Az utolsó közös koncert 2025. május 2., Budapest Park, a zenekar jelenlegi felállása ekkor látható utoljára. Ahogy az elmúlt évtizedekben soha, úgy ezután sem állunk meg! További részletek hamarosan!” – írta a zenekar.
Tankcsapda koncert a Sziget fesztiválon. Fotó: Didier Messens/Redferns via Getty Images
A búcsúról maga az érintett is megszólalt, és megerősítette a hírt, valamint további részleteket árult el a távozásról saját bejegyzésében.
“Ahogy a zenekari közleményben is olvashatjátok, elválnak útjaim a Tankcsapdától. Hosszú gondolkodást követően, január végén hoztam meg a döntést, hogy kilépek a zenekarból.
13 év alatt rengeteg minden történt velem itt, és a legtöbb dologra jó szívvel fogok emlékezni ebből. A véleménykülönbségeinktől függetlenül, mindig hálás leszek a Tankcsapdának, hogy ma az lehetek, aki vagyok. Bár biztos sokan vagytok, akik válaszokat szeretnétek – és ez teljesen érthető, én is így lennék – de arra kérlek Titeket, jómagam is, hogy egyelőre bármilyen nehéz is, és tudom, hogy sokaknak az, most fogadjátok el, hogy nem szeretnénk erről részletesebben beszélni.
Éljük meg inkább a hátralévő koncerteket együtt, a zenéé és még így, az együtt töltött óráké legyen a főszerep. Eljön majd az idő, amikor tudunk “kifejtősebben”, közhely mentesen is beszélni erről, de bulváros sárdobálásra azt gondolom, akkor sem kell majd számítani.
Bár hosszú út vezetett idáig, a kilépésemig, nem tervezgettem a további jövőmet, hiszen akárhogy is, a Tankcsapda körül forgott az életem. Viszont, ahogy ugrottam egyet a semmibe, ez az ugrás feltöltött tervekkel. Természetesen, ezután is fogok zenélni, és még más dolgokban is tervezem kipróbálni magamat, de ezekről kicsit később.
A csatornáimon tudatok mindent majd! A május 2-i Budapest Parkos koncert lesz az utolsó ebben a felállásban, tehát addig még megnézhetitek a Lukács-Fejes-Sidi triót.
Nem búcsúzok, mert itt leszek, csak kicsit másképp.”
A Tankcsapda nem most esett át az első tagcserén, az 1989-ben alakult debreceni banda egyetlen állandó tagja Lukács László frontember, basszusgitáros. Mellette cserélődött már a dobos, Buzsik Györgyöt Elek Ottó követte, majd Fejes Tamás ült a dobok mögé, aki mai napig aktív tag. A legnagyobb váltás maga Sidi érkezése volt, aki Molnár Levente “Cseresznye” helyét kapta meg, miután 2012-ben távozott a Tankcsapdából. Sidivel három nagylemezt adtak ki közösen.