
A mozis nyár nem az időjárásival egyszerre kezdődik, hanem már májusban: ilyenkor elkezdenek nagyobb számban is érkezni az új alkotások, melyek készítői reménykedhetnek a kasszasikerben. De mi érdekli ezek közül a magyarokat? Erre a választ a Magyar Filmadatbázis adta meg, mely az internetes kereséseket figyelve állította össze tízes listáját.
A top 10 alján a Pamela Anderson és Liam Neeson főszereplésével készült Csupasz pisztoly nyitja a sort – az akcióvígjátékot augusztus 7-én mutatják be. A kilencedik a július 24-étől látható A Fantasztikus Négyes – Első Lépések a Marveltől. A film nem eredettörténet lesz, hanem egy retrofuturisztikus 1960-as években játszódik, a multiverzum egy másik szegletében.
A nyolcadik a június 26-án a mozikba kerülő F1, melyben Sonny (Brad Pitt) egy hatalmas karambol során megsérült és kiégett. Ma iszik és szerencsejátékozik. Egy F1-es csapat főnöke, Ruben (Javier Bardem) mégis megkéri, térjen vissza a versenyzéshez. Sonnynak rá kell jönnie, hogy a csapaton belül kell keresnie a fő ellenfelét.
A hetedik helyen az Így neveld a sárkányodat áll, ami június 12-én debütál a hazai mozikban. A Dreamworks 2010-ben bemutatott azonos című animációjának élőszereplős remake-jében a vikingek vezére, Pléhpofa (Gerard Butler) fia, Hablaty (Mason Thames) összebarátkozik a rettegett Fogatlannal. Szokatlan szövetségük nyomán fény derül a sárkányok igazi természetére.
Hatodik lett a május 22-én debütáló a Lilo és Stitch – A csillagkutya, a Disney 2002-es animációs klasszikusának filmváltozata. A vicces és szívhez szóló történet a magányos hawaii-i kislányról és a szökevény űrlényről szól, aki segít neki családja összekovácsolásában.
A május 1. óta látható a Mennydörgők* végzett az ötödik helyen 9,5%-kal. A Marvel-eposzban egy szokatlan antihős-csapat egy küldetés során múltjuk sötét epizódjaival lesznek kénytelenek farkasszemet nézni. Képesek lesznek-e időben egységbe verődni és megváltásra lelni, vagy inkább elpusztítják egymást?
Kép: AaronP/Bauer-Griffin/GC Images
A lista negyedik helyén 10%-kal a július 10-én debütáló Superman áll. A DC szuperhősfilmje Superman fiatalkori éveire fókuszál a stúdió társelnöke, James Gunn rendezésében.
12%-kal bronzérmes a 28 évvel később című angol-amerikai horror, melyben Ralph Fiennes, Aaron Taylor-Johnson és Jodie Comer is feltűnik. A június 19-én bemutatandó folytatásban olyan mutációk bukkannak fel, amelyek már nemcsak a fertőzötteket, hanem az egészségeseket is átalakították.
A második helyen 16%-kal a május 22-én debütáló a Mission: Impossible – A végső leszámolás áll. A nagyszabású akcióthriller-sorozat legújabb fejezetében az Entitás immáron a világ atomhatalmai nukleáris arzenáljának irányítását készül átvenni. Feszültségben, elképesztő látványosságokban, akcióban és humorban várhatóan ezúttal sem lesz hiány.
A rangsort 21%-kal a július 3-án a mozikba kerülő Jurassic World: Újjászületés vezeti. A Jurassic-sorozat hetedik részében Zora Bennett (Scarlett Johansson) megbízást kap, hogy csapatával egy szupertitkos küldetés keretében génmintát szerezzen a világ három leghatalmasabb dinoszauruszából. Eközben szemtől szemben találják magukat egy sokkoló felfedezéssel, amit évtizedek óta eltitkoltak a világ elől.