
Idén is szeptember 9-ét írhatták be pirossal a naptárjukba az Apple-rajongók, mellé pedig az Awe dropping (szójáték az awe, azaz lenyűgözés, a jaw dropping, azaz áll-leejtő, valamint a drop, azaz termékmegjelnés, piacra dobás kifejezésekkel) mottó kerülhetett. Ez volt az Apple azon eseményének jelszava, melyen hivatalosan is bemutatták a világnak az iPhone 17-es modellcsaládot és még számos más újdonságot.
Sorrendben először az új AirPods Pro 3 bemutatóját láthatta a nagyvilág, mely alapvetően az előd erősségéből építkezett tovább. Már a 2-est is lehetett koncerteken füldugóként, egyébként pedig hallásfelmérő eszközként használni, az új modell ráadásul az ígéret szerint kétszer jobb aktív zajszűréssel kerül a piacra. Sportoláshoz is jobban használható, mint korábban, hála az IP57-es víz- és porállóságnak, de ezen felül a füles kapott egy pulzusérzékelőt is, mely a fülben lévő ereket figyeli. Egy töltéssel 6 helyett immár 8 órás az üzemidő bekapcsolt aktív zajszűréssel.
A folytatás az okosórákról szólt. A Watch 11. generációja tovább vékonyodott, de új üvegének köszönhetően állítólag kétszer ellenállóbb a karcolásokkal szemben, mint az előd. 5G-s antennája nemcsak gyorsabb adatkapcsolatot tesz lehetővé, de energiatakarékosabb is, mint korábban. Ami az egészségügyi funkciókat illeti, a nagy újítás a lehetséges magas vérnyomásra figyelmeztetés, mely a pulzus folyamatos elemzéséből következtet arra, ha baj van. Újdonság az Apple-nél az alváspontszám, mely az alvás mélységéből és más tényezőkből állít össze egy értékelést. A Watch 11 immár 24 órát is kibír egy feltöltéssel.
Watch Series 11
Egy új belépőszintű órát is bemutatott az Apple, a Watch SE 3 értelemszerűen kevesebbet tud, mint a nagy modell. Limitált funkciók mellett az üzemidő is csak 18 óra, de 15 percnyi töltéssel 8 órányi használatot nyerhet a tulajdonosa.
Watch SE 3
Akinek ez együtt is kevés lenne, annak ott az Apple Watch Ultra 3. Fényesebb lett a kijelző, csökkent körülötte a káva, így ez az eddigi legnagyobb képernyőjű Apple-óra. Ebben az eszközben olyan antenna is helyet kapott, melynek köszönhetően közvetlenül a műholdakkal is lehet kommunikálni. Ezzel együtt továbbra is egy masszív, elsősorban nagyobb igénybevételre, intenzívebb sportolásra tervezett kütyüről beszélünk, immár 42 óra üzemidővel.
Watch Ultra 3
Ezt követően következett a mindenki által legjobban várt iPhone-blokk, négy új modellel. A kiindulási pontot a 6,3 colos képátlójú, 120 Hz-ez képfrissítésű, 3000 nit fényerőt kapó iPhone 17 jelenti. Új kerámiaüveget kapott a mobil, mely az Apple szerint a korábbiaknál háromszor jobban bírja a karcolásokat, belül pedig egy új chipkészlet, az A19 dolgozik minden korábbinál gyorsabban.
Előrelépést jelent, hogy alig 20 perc alatt félig feltölthető az akkumulátor, és mivel a képfrissítési ráta adaptív, ott is órákban mérhető energiát tud spórolni a mobil. Több idő marad fotózni a 48 MP-es főkamerával, mely mellett egy 12 MP-es telefotó kamera található. A szelfikamera a korábbiaknál nagyobb szenzort kapott, így nagyobb az egység látószöge, változatosabb szögekből lehet magunkat fotózni.
iPhone 17
A soron következő mobil az iPhone Air volt a bemutatón. Ez egy nagyon vékony mobil, melyből extrán kiáll az egyetlen, 48 MP-es kamerát tartalmazó sziget. A 6,5 colos képátlójú készülék mindössze 5,6 mm vastag, és mindezt titánkeretbe foglalták, hogy strapabíró is legyen. A készüléket az A19 Pro chipkészlet hajtja, olyan tudással, mint amit az előző generációs csúcs iPhone-oknál megszokhatott az ember. Videókészítés során újdonság, hogy egyszerre lehet használni a 18 MP-es szelfikamerát a hátsó egységgel. Belül amit csak lehetett, kitöltöttek akkumulátorral, így egész nap bírja töltés nélkül a mobil.
iPhone Air
Egyetlen alumíniumöntvény az új iPhone 17 Pro hátulja, így a strapabírás garantált a minden korábbinál nagyobb akkut kapó készüléknél, mellyel 39 órányi folyamatos videónézés is lehetséges. Ebben is az A19 Pro chipkészlet dolgozik majd, itt is adott a 120 Hz-es képfrissítés a 6,3 colos kijelzőn, de amit leginkább emlegettek, az az új hűtőrendszer, mely jobb hőelvezetési képességekkel rendelkezik, és az ennek köszönhetően tovább tartható a csúcsteljesítmény.
A szelfikamera itt is 18 MP-es, míg a hátsók egyaránt 48 MP-esek – érdekes, hogy itt is egy szigetsávon fekszenek a lencsék. Aki messze lévő témát szeretne a mobillal fotózni, az nem fog csalódni, ugyanis a nyolcszoros, optikai minőségű nagyítás olyan, mintha egy 200 mm-es objektívvel dolgozna az ember. A digitális zoom 40-szeres. Természetesen nem maradt el a csúcsok csúcsának megvillantása sem: az iPhone 17 Pro Max ezúttal is lényegében a sima Próval megegyező tudást villanthat, csak nagyobb, 6,9 colos képátlóval.
iPhone 17 Pro
Termék | Indulóár (Ft) |
AirPods Pro 3 | 109 990 |
Watch Series 11 | 179 990 |
Watch SE 3 | 109 990 |
Watch Ultra 3 | 369 990 |
iPhone 17 (256 GB) | 399 990 |
iPhone Air (256 GB) | 499 990 |
iPhone 17 Pro (256 GB) | 549 990 |
iPhone 17 Pro Max (256 GB) | 599 990 |