Life Fehér Patrik 2025. 10. 21.

Gyógyíthatnak a vidámparkok

Komoly kutatómunkával jött rá az egyetemi professzor, hogy egy bizonyos hullámvasút hatékonyan tud segíteni azoknak, akiknek veseköve van.

Talán maga David Wartinger professzor sem gondolta volna, hogy egy nap egy tanulmányban azt fogja ecsetelni, hogyan és milyen hatékonysággal képes egy hullámvasút kezelni a veseköveket. Pedig ez történt a Michigan State University szakemberével azok után, hogy több páciense arról számolt be, milyen sokat segített nekik egy bizonyos attrakció.

Wartingernek több sem kellett, el is látogatott a Walt Disney World vidámparkba, és felült a Big Thunder Mountain nevű játékra. Volt nála egy hátizsák is, benne 3D-s vesemodellekkel, melyekben veseköveket helyezett el. Húsz kör megtétele után azt a következtetést vonta le, hogy a beszámolók mögött tényleg lehet valami, a vesekőtől tényleg meg lehet szabadulni.

Rájött, hogy aki a szórakozás mellett az egészségügyi panaszait is enyhíteni szeretné, azoknak érdemes a hullámvasút utolsó kocsijába ülni,

ugyanis akkor 64 százalék eséllyel távozhat a vesekő a szervezetből.

Az első kocsikban “csak” 16 százalékra tette ezt az arányt a professzor.

A kutatásnak ez csak a kezdetét jelentette: többféle vesemodellt is teszteltek a későbbiekben, és különböző alakú és méretű vesekövekkel is próbálkoztak. Elmentek más hullámvasútra is, de csak a Big Thunder Mountain működött jól ebből a szempontból a vidámparkban.

Mindez ugyan mókásan hangzik, de a professzor a szakmaiságot nem tette félre, és tényleg tanulmányt írt arról, hogyan segítheti a hullámvasút a veseköveseket. Munkájának “elismeréseként” 2018-ban megkapta a tudomány területén értelmetlen vagy annak tűnő munkát végző személyeknek járó Ignobel-díjat.

Azóta egyébként kiderült, hogy nem csak az Egyesült Államokban van olyan hullámvasút, ami alkalmas vesekőeltávolításra. Épp a napokban számolt be egy kínai turista arról, hogy a Universal Studios Japánban található vidámparkja hozott neki enyhülést. Azt nem tudta megmondani, melyik segített neki abból a három hullámvasútból, melyre felült, de “csodálatosnak” nevezte a következményeket.

Forrás: BBC, CBS News, Mothership.SG
Kép(ek) forrása: Chloe Rice/Disney Parks via Getty Images
Ajánlott videó