Life Kovács Miklós 2026. 01. 15.

Ez a valódi senki földje, a gazdátlan ország – Bir Tawil elképesztő sztorija

Afrikában van egy komoly méretű terület, ami senkinek sem kell, egyetlen ország sem tart rá igényt, és itt bárki király lehet, ha elhiszi saját meséjét.

A Földet már rég felosztották, véres háborúk százai, talán ezrei, milliók kiontott vére rajzolta színesre a térképet. Mégis, ebben a műholdakkal figyelt, centire meghatározott világban, ahol Kína és India kopár hegycsúcsokért vív botokkal közelharcot, és ahol minden talpalatnyi földterületnek van tulajdonosa, létezik egy 2060 négyzetkilométeres négyszög Egyiptom és Szudán határán, amit mindkét ország kézzel-lábbal tol el magától.

Ez az a hely, ahol a Google Maps is zavarba jön, és ahol bárki királynak kiálthatja ki magát – legalábbis addig, amíg el nem fogy a vize vagy szembe nem találkozik egy illegális aranybányásszal. Ez Bír Tauíl (angolos átírással Bir Tawil), a Föld egyik utolsó valódi terra nulliusa, avagy senki földje.

Nem, nem sugárszennyezett és nem is kísértetjárta. A valóság ennél sokkal egyszerűbb: a terület jogi csűrcsavar és a geopolitikai kapzsiság áldozata.

Hol vagyunk?

Ha ránézünk Afrika térképére, a 22. szélességi körtől délre találjuk ezt a trapéz alakú területet. Méreteit tekintve nem elhanyagolható: kicsivel nagyobb, mint London teljes területe, vagy másképp: nagyjából három és félszerese a Balaton vízfelületének.

A táj azonban nem londoni és nem is balatoni, ez a kőkemény Núbiai-sivatag. Sziklás hegyek (mint a 700 méter magas Jabal Bartazuga), végtelen homokdűnék és perzselő hőség. Nyáron az árnyékban mért 45-50 fok sem ritka, vízforrás pedig alig akad. Nem éppen az a hely, ahol az ember nyaralót építene – kivéve, ha nagyon utálja a szomszédait.

Hogy megértsük, miért “árva” ez a földdarab, vissza kell utaznunk a brit gyarmatbirodalom fénykorába, amikor a határokat még vonalzóval húzták a térképen, mit sem törődve a terepviszonyokkal.

A britek vonalzója

A történet 1899-ben kezdődik, amikor az oszmán fennhatóság alatt álló Egyiptom és az angol gyarmatként uralt Szudán között meghúzták a határvonalat a britek. Ez nyílegyenesen fut a 22. szélességi körön. Csakhogy akadt egy kis probléma: a térképen jól mutató határ kettévágta egyes bennszülött törzsek lakhelyét, így 1902-ben a britek kisebb módosítást hajtottak végre, és csináltak egy-egy beszögellést.

Bir Tawil a határváltoztatásokkal cserélt gazdát, akárcsak a sokkal értékesebb tengerparti, olajban gazdag és stratégiailag fontos Halaib-háromszög. Ez akkor lett érdekes, amikor a két ország elnyerte a függetlenségét. Érthetően mindkét vezetés az értékesebb, olajkinccsel is kecsegtető Halaib-háromszöget szerette volna magának, és a két határrendeletet saját szemszögből értelmezve nagy kegyesen lemondott a másik javára Bir Tawil területéről.

Jelenleg ez tehát egyfajta 22-es csapdája, a katonai konfliktust egyik ország sem vállalja, papíron követelik a Halaib-háromszöget, és ezt a törekvést hangsúlyozva tekintik senki földjének az értéktelen sivatagi tájat. Igaz, 2025-ös fejlemények szerint Szudán hallgatólagosan egyre inkább beletörődik Halaib elvesztésébe, de hivatalosan a patthelyzet és Bir Tawil státusza változatlan.

Bár megközelíteni nehéz, (nagyjából egynapos úttal számolhat terepjáróval a sivatagban, aki nekivág) a Youtube-felfedezők “hemzsegnek” ezen a területen, aki beszerezte az engedélyeket, megkente a helyi megkenhető hatóságokat, az a sivatagban saját államot alapít, viszi a kis egyedi zászlaját, és megcsinálja a maga képzeletbeli országát.

A leghíresebb eset Jeremiah Heatoné volt tíz éve. Az amerikai apuka azért utazott a sivatag közepére, és tűzött ki egy kék zászlót, mert kislánya, Emily hercegnő szeretett volna lenni. Megalapította az “Észak-Szudáni Királyságot”, sőt, a Disney-vel is tárgyalt a megfilmesítésről. A nem mindennapi kalandról a Guardian írt 2016-ban hosszú cikket.

A nemzetközi jog persze jót mosolygott rajta: zászlót bárki leszúrhat, de attól még nem lesz államfő. Ja és még valami: bár a terület jogtechnikailag nem tartozik egyetlen országhoz sem, és államigazgatás nincs, a tájat az ababda és bisari törzsek tagjai járják, ők pedig nézik jó szemmel, ha nyugati turisták zászlókkal hadonásznak az ősi legelőiken.

Ez még érdekelhet