Lassan körvonalazódik az űrkutatás jövője, jönnek a gigantikus missziók, először a Holdra, majd remélhetőleg a Marsra is. Az idegen helyek felfedezése pedig egyedi megoldásokat igényel, nem lehet mindenhova guruló, autószerű szerkezeteket küldeni.
A nehéz terep meghódítására pedig van egy ősi, kézenfekvő megoldás. A csavarhajtás. Ez lényegében egy éles csigavonallal ellátott henger, amit ha forgatunk, értelemszerűen halad előre.
Az ötlet eredete a 19. századik nyúlik vissza, de csak 1907-re öltött testet. James Paevey favágónak lett elege az akadékoskodó erdőből, és faragott csavaros hajtást a munka megkönnyítésének érdekében. Miért inkább ez mint a lánctalp? Egyszerűbb, a kevesebb mozgó alkatrész miatt alacsonyabb a hibalehetőség, és mindenek felett: szinte nincs előtte legyűrhetetlen terep.
Az ötlet ipari méretet a Fordson traktoroknak köszönhetően nyert. A kor legnépszerűbb típusának kerekeit csavaros hengerekre cserélték, a hajtásáról két kuplungszerkezet gondoskodott, amelyek a kormánykerék pozíciójának függvényében oldottak, vagy zártak. A képességeket bizonyítandó húsztonnányi fát vontattak rossz terepen, ám a találmány mégsem nyert széles elismerést, és pár évtizedre a feledés homályába veszett.
Az ötletet felmelegítették a szovjetek is, és ezen a szálon már kapcsolódunk az űrkutatáshoz. A ZIL 2906 kódjelű konstrukció célja az orosz űrhajósok kimentése volt olyan helyszínről, amely messze volt bármilyen közúttól és helikopterrel sem lehetett megközelíteni, mondjuk fák vagy mocsár miatt.
Ezt a megoldást ötvözték egy magától mozgó kígyó alkalmazkodóképességével a JPL mérnökei, és létrehozták az EELS-t. A szerkezet 4,87 méter hosszú és közel 100 kilogrammot nyom, és akárcsak elődei, ő sem ismer akadályt terepen, gyakorlatilag bárhol átkúszik, csak a függőleges falak jelentenek akadályt neki.
Felülettől függően többféle csavarral ellátható a tíz szegmensből álló robotkígyó, másfajta kapaszkodót terveztek neki homokra, jégre, sárra, majd amit a felfedezendő bolygó megkíván. A robotkígyó feladata lesz eljutni a rejtett helyekre, felfedezni a más járművek számára elérhetetlen területeket, kamerákkal, érzékelőkkel felszerelve. A robotkígyó ráadásul képes lesz autonóm közlekedésre, emberi beavatkozás nélkül. Lézeres radarjai (lidar), sztereó kamerája segítségével 3D-s térképet rajzol az őt körülvevő környezetről, és egy algoritmus alapján dönti el, hogy merre a legbiztonságosabb út előre.
A felfedező robotkígyó első komoly küldetése a Szaturnusz jeges holdja, a Földtől 12 évnyi utazásra található Enceladus lehet, ahol a sejtések szerint a felszín alatt húzódó óceánokban kutatná az élet nyomait.