Igazán nagy filmsztár nem lett soha Hayden Christensenből, azonban beírta magát a filmes krónikákba azzal, hogy ő játszotta a kisfiúként felcseperedő Anakin Skywalkert, aki aztán később Darth Vaderré változott a Star Wars-filmekben. Sokan ráadásul így is felismerik, egy alkalommal pedig konkrétan ennek köszönhette, hogy nem vitték el értékeit egy betörés után.
A színész ezzel kapcsolatos történetét a Los Angeles Comic Conon osztotta meg a nyilvánossággal. Christensen azt hitte, a barátja szórakozik vele, mielőtt szembesült azzal, hogy egy idegen áll a házában, kezében értékekkel. “Ránéztem, és azt gondoltam, ez mind az én cuccom” – mondta.
Az eseménysorozat azonnal fordulópontot vett itt, köszönhetően annak, hogy a betörő felismerte Darth Vadert. A színész beszámolója szerint azonnal bocsánatot kért a férfi, visszaadott mindent és azt magyarázta, rájár a rúd és csak pénzt szeretett volna szerezni valahogy, hogy egy vonatjegyet tudjon venni haza.

Hayden Christensen (Kép: Erika Goldring/Getty Images)
Elárulta azt is a betörő, hogy nincs rendes ruhája, anélkül pedig nem nagyon tud munkát se szerezni. Christensen erre adott neki néhány ruhát és egy pár cipőt, és még azt is felajánlotta, hogy ha másnap visszatérne, venne neki egy vonatjegyet is. Az újabb találkozásra azonban nem került sor.
“Kérlek, ne próbáljatok újra betörni a házamba. Remek biztonsági kameráim vannak” – viccelődött.