Ami a tv-ből kimaradt: Totti szelfit kér, Mourinho megőrül

Engem nem érdekel. Innen is kipottyant a Barcelona. Elvérzett az őt kiejtő ManUnited is. Atomjaira hullott a tavaszig véres kezű Arsenal. Engem már egyáltalán nem izgat az Európa-liga döntője.

Ezt mondogattam a Barca Academy-ben focizó kisfiam edzései közben a pálya szélén a globális focivilág történéseit értőn elemezgető apukáknak márciusban-áprilisban, amikor vissza-visszatérően szóba került, mekkora szuperrendezvény lesz Budapesten, május 31-én. Igazi, papíron rangos, vitathatatlanul nemzetközi kupadöntő a Puskásban, ahol sosem volt még ilyen, de a kutyafáját, egy darab világsztároktól roskadozó topklub sem jut el odáig. Mit művelnek ezek? Mind kiesik?

Az álmosítóan hangzó Leverkusen-Roma és a közepesen szexi Sevilla-Juventus elődöntők sorsolásakor aztán meglepett a 9 éves gyermekem: ő azért szurkol a Sevillának is. Azt se tudod, kik játszanak benne, te tökmag! Már hogyne tudnám, apa, a Bonót szerettük a vébén. Meg a Rakitic a kapitány (ex-Barca, naná), és ott van az argentin világbajnok kis tömzsi Acuña …, sorolja, és tényleg, igazad van Marcus, csapok a homlokomra. Elmenjünk? Megnézzük? Szeretnéd?

Ha Di Mariával jut be a Juve, az is király lehet. Imádjuk őt. És ha látnánk élőben Mourinho one man show-ját, az sem hétköznapi élmény. Oké, megpróbálok jegyeket szerezni.

Ugyan még nem alakult ki a döntő párosa akkor, április 25-én „sikeresen benyújtottam a jegyigénylésemet”, vagyis fejest ugrottam az UEFA gigantikus kalapjába, amiből kihalásznak majd pár szerencsést, aki kaphat jegyet. 15 ezret igényelhet hivatalosan az egyik – akkor még ugye nem ismert – csapat szurkolótábora, 15 ezret a másik, és 14 600 darabra lehetett pályázni nekünk, pesti turistáknak. (A maradék egynegyed szelet a tortából a szponzoroké és a szervezőé, cimboráknak ingyen osztandó VIP-jegy.) Megpróbáljuk megcélozni a legkisebb szeletkét.

„Abban a valószínű esetben, ha a kereslet meghaladja a rendelkezésre álló jegyek számát, minden érvényes és helyes jegyigénylés sorsoláson vesz részt. (…) Május 9-től e-mailben tájékoztatjuk a sorsolás eredményéről” – jött még aznap, vagyis április végén az UEFA válasza. Őszintén szólva nem hitegettem a lurkót, elmondtam neki, hogy vagy 100 ezren biztosan vagyunk bolygónk minden sarkából arra a maréknyi jegyre. Ha jól rémlik, de nem biztos, 60, 100 és 150 eurós jegyekre lehetett jelentkezni, én a középsőt pipáltam be.

Várakozás indul

Aztán hetekig semmi. Május 9-én? Semmi. 10-én se. És 11-én sincs levél Svájcból.

Majd 12-én dobpergés… „Örömmel tájékoztatjuk, hogy bár a 2023 UEFA Europa League Final döntőre szóló jelentkezése eredetileg sikertelen volt a sorsoláson, most lehetősége van jegyet vásárolni, mivel néhány szurkoló nem teljesítette a vásárlást.” Csodás és akkor már váratlan levél az UEFA-tól, 46 perccel az email érkezése után olvastam e sorokat, azonnal beléptem, és ha nem is hármat, ahogy szerettem volna, és nem is 100 euróért, hanem 120-ért darabját, de kettőt sikerült venni.

90 ezer forint, de kimegyünk a fiammal. Ahhoz képest, hogy egy kedves barátom 180 ezerért vásárolt egy jegyüzértől kettőt az Európa Bajnokságra, és most szerdán immár 300 ezer forintért kínált neki kettő jegyet az EL-döntőre, ez még elfogadható ár egy minden bizonnyal életre szóló apa-fiú kalandhoz.

Profi applikációt kellett letölteni a jegyekhez a személyes adatok rögzítésével (pl. a személyi igazolvány számával még a kisfiamnál is), tulajdonképpen maga az alkalmazás vált a meccs előtt pár órával aktívvá váló jegy. Sajnos rés is volt a pajzson: az app lehetővé tette a jegyek „átruházását”, vagyis email-ben tovább küldését. Na, így lett a jegyüzérnek is, vagy a szervezők/szponzorok egy része csúsztatott neki, ezt már sosem tudjuk meg. Nem is a mi dolgunk kideríteni.

A barátom nemet mondott a 300 ezres jegypárra, azért vannak határok.

A focis kártyát gyűjtők most ugorjanak át vagy tíz bekezdést és két fotót! Én szóltam előre

Fantasztikus labdarúgó-fesztivált rendeztek a szervezők keddre és szerdára a Hősök terére. Itt a Király Gáborral kaput védő, idősebb Lisztes Krisztiánnal támadó ex-válogatott focisták kispályáztak nagyot a melegben, a rengeteg magyar és külföldi szurkoló pedig számos ügyességi pályán rúghatott labdába, fotózkodhatott némi sorban állás után a biztonsági őrökkel védett EL-trófeával, csupa szuper programot fedeztünk fel pár órával a kapunyitás előtt a nagy meccs napján. Most kapaszkodjanak a Roma szurkolói, még Francesco Totti is kilátogatott. Igen, az Isten maga.

Az a híres mackónadrág. Király véd, Totti látogat (Kép: MLSZ)

A döntő másnapjának reggelén a kisfiam szeretett osztályfőnöke mutatott is egy szelfit a feketepólós Roma-legendával fotózkodó vejéről. „Oda jött, és kért egy képet” – vicceskedett anyósának a szerencsés szurkoló a kérdésre: ez a fotó meg hogyan jött össze? Próbáltam elkérni, hogy berakjam ide, de sajnos nem kaptam meg. De létezik a szelfi Tottival, láttam.

Kerítés mögött a kupa. Érte jött két csapat és 50 ezer külföldi szurkoló

Rögtön hozzá kell tennem, az életkora miatt a fiamnak pár mondatban azért el kellett magyarázni, mi ez a piszok sok TOTTI-felirat az AS-szurkolók bordó mezének a hátán úgy, hogy nincs is ilyen játékosa ma Mourinhónak. A klub rajongóinak reakciója erre: elég nagy baj ez a maestrónak.

A gyerekeket amúgy is más lelkesítette az Andrássy út zenebonáló végén. Kiköltözött ugyanis a Topps, a világ két meghatározó sportkártya-gyártó cége közül az amerikai, mi is egyből itt kötöttünk ki. Rögtön vásároltam is négyezer forintért a fiamnak egy fémdobozos Match Attax Update pakkot. Tíz perccel később vertem is a fejem a kapufába, hogy mekkora amatőr vagyok.

Nem volt olcsóbb a szomszéd sátor sem, az UEFA hivatalos szuvenír-shopja. Na, itt azért illik vennünk egy-egy dátumos, klubcímeres, Budapest-feliratos Sevilla és AS Roma pólót, hogy megadjuk a módját az esti meccsnek. Roma azonban már nincs sajnos. Jó, akkor egy gyerek és egy felnőtt spanyolt. Gyerek sincs. Jó, akkor egy S-es és egy L-es Sevillát. Kétszer 13 ezer forint ezért a két pólóért.

Szinte ugyanakkora volt mindkettő

Ilyenkor szoktam mondani magamnak, hogy egyszer van ilyen az életben, meg nagypapaként mutogatom majd az unkáknak, és csodás apa-fiú emlék lesz. Plusz ugye az egész világ tudja: kiváló helyen van a pénz az UEFA-nál, gondos gazdái minden fillérnek.

No, de mi ez a nagy izgalom, kisfiam? Mintha sínen húznák Marcust, úgy hasítunk előre a tömegben, szorítja a kezem, nyomulunk előre. Valamit meglátott tőlünk 20 méterre. Már hallottuk egy osztálytársától, hogy lehet személyre szabott focis kártyát csináltatni a Hősök terén saját arcképpel, de amivel ezután találkoztunk, az minden várakozásunkat felülmúlta, nagyon-nagyon magasan.

Nem csak, hogy saját arcképpel készíttettünk ízléses kártyákat magunknak, a Topps hoszteszei szinte két kézzel osztották a boltokban ezrekért megvehető kártyacsomagokat ingyen. Nagy pakkokat, sima csomagokat, exkluzív kártyákat, mindent. Már a sorban állóknak osztogattak, aztán eleve járt a saját arcképes lap mellé, de volt egy forgatható szerencsekerék is, ahol többen újra és újra beálltak. Mi csak egyszer, és nem túlzok, mindössze fél óra alatt ennyi cuccot nyomtak a kezünkbe.

Durván 500 darab kártya van ezekben a csomagokban

Plusz kaptunk ilyen tényleg egyedi, az EL-döntőre nyomtatott csapat-kártyákat is.

Hátlapjukon a két főszereplő útja a döntőig

Nagyon bánhatják azok a kártyagyűjtők, akik budapestiként, vagy akár az agglomerációből nem jöttek el a Hősök terére. A tűző május végi napon volt karácsony, elképesztő mennyiségű kártyát nyomkodtak a kezekbe. Én szóltam előre a gyűjtőknek, hogy ne olvassák el ezt a részt.

Fehér Sevilla-pólóban a bordó farkasok között. Apácák persze sehol

Egyáltalán nem lepett meg a gyorsan elfogyó AS-pólók híre, az egész belváros tele volt olasz szurkolókkal. Minden kisboltban ők vásároltak magyar dobozos söröket, az összes étterem teraszán ők énekelgették a klub himnuszát, ezrével zarándokoltak a farkasok halkabb-hangosabb rajongói a stadion felé. Köztük mi a frissen vásárolt fehér pólóinkban mellkasunkon a Sevilla-felirattal.

Némi izgalomra adott okot, amit a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán láttunk olyan kétszáz méteres távolságból. Villogó rendőrautók az úton, tömeg, füstfelhő és fénybombák. Vonultak ezrével az olasz ultrák. Mi persze egyből a másik irányba, a Stefánia út felé, ahol 3 másodperc alatt úgy leizzadtam, mint már régen. Előttünk talpig műanyaglemezekbe öltözött rohamosztagosok, akik közül az egyik azt mondta: nem erre, arra! Majd a Dózsa-Ajtósi sarok felé mutatott. Az ultrák serege felé. Ajjaj! Maga a vörösen izzó-füstölő pokol az a hely. Mire – hosszú volt az a 3 másodperc – a társa ránk nézett, és kapcsolt: dehogy-dehogy, Sevilla-szurkolók erre.

18.30-kor léptünk be a stadionba. Nem tudom, hogy ki és hol szedett össze ennyi elbűvölően mosolygó, ránézésre 18-22 év közötti lányt, de a Hősök terén a hoszteszek, itt a kapuban az UEFA útbaigazító alkalmazottai, és a Puskás büféjének a kiszolgáló személyzete is mind-mind végtelenül kedves fiatal lány voltak. És tényleg olyan édes mosollyal, hogy – ennek szemtanúja voltam többször – olvadoztak tőle az olasz srácok, akik közül többen egy életre itt ragadtak másnap reggel, ezzel több évtizedes hagyományt erősítve. Ebben egészen biztos vagyok.

Belépve az arénába egyből fotóztam Marcust, aki éppen egy ötvenes, pocakos Roma-szurkoló mellé állt. Kérdőn, de barátságosan nyújtotta a zászlaját feléje a pasi. Elfogadtuk, jó nagyokat suhintott vele a fiam, majdnem fejbe csapta a mögötte ezt a nagy haverságot kissé morcosan figyelő, olyan 18 év közötti másik olaszt, készült pár fotó, megveregettük egymás vállát az idősebb Totti-fannal. Aztán elfoglaltuk a helyünket, ahol meg egy ázsiai Roma-szurkolót kértünk meg rá, lőjjön már rólunk is pár apa-fia képet.

A két nagy (egyrészt fehérbe, másrészt bordó-feketébe öltözött) tábor éppen a két kapu mögött tornyosult, éppen egymással szemben állva üzengetett egymásnak a saccra olyan 15-20 ezer spanyol a kb. 25 ezer olasznak. A köztes részen is szemmel láthatóan sokkal több volt a Roma-rajongó. Sőt, Sevilla-szurkolót alig láttunk magunk körül, mi is kissé furán mutattunk a fehér pólóinkban, de fontos megemlítenem, intelligens párbeszédek zajlottak.

Az ott a Roma-tábor

Mi a Sevilla-blokkhoz ültünk közelebb. Lúdbőröztető volt, amikor nagyjából 20 ezer ember egyszerre beindult, és válaszolt rá ennél is több

Mellettünk közvetlenül egy Milan és egy Leeds rajongó ült teljesen csapatsemleges ruhában, a beszélgetésünk során derült ki a szimpátiájuk. Utóbbi mesélte, hogy a Premiere League-ből való kiesésük előtt rengeteg Leeds-rajongó apácának öltözött a létfontosságú bajnokin, úgy imádkoztak kedvenceik benntmaradásáért. Mindhiába. Gyorsan megbeszéltük, ide is kéne pár apáca és némi ima, hogy gólgazdag, izgalmas meccset lássunk.

Tényleg jöttek a világ minden részéről szurkolók, a marokkóiak favoritja nyilván a spanyolok sztárkapusa, Bono lehet

Harmadszor voltunk a Puskásban. Először sima stadiontúrán, másodszor a zártkapussága miatt 35 ezer gyereket befogadó magyar-angol válogatott meccsen, és most, ezért kevés a tapasztalat, de mintha az arénába már bejutott nézők bárhová ülhetnének. Úgy értem, hogy ha van üres hely 15 sorral a saját helyed alatt, azt simán elfoglalhatod. Nem tippet adok ezzel, csak a hátunk mögötti két szék éppen ilyen volt. Először két magyar srác ült ott. Aztán egy Real Madrid sapkás, közel-keletinek tűnő igen vehemens pasi, aki hangosan szidta a Sevillát, aztán a második félidőben két igen feltűnő magyar lány. Miniszoknyácskájuk éppen fenék alatt végződött, arcukon csillámos smink, és nem csak ezért voltak feltűnőek, hanem mert állandóan jöttek-mentek a meccs alatt. Repkedtek, mint a méhek a virágokon.

Visszakanyarodva a stadiontúrához, ajánlom mindenkinek, ha már tengernyi közpénzt beleöntött a kormány ebbe az ingatlanba, vegy igénybe minél több polgár ezt az ingyenes programot, érdemes. Be lehet menni az öltözőkbe, le lehet csücsülni a kispadon, megismerhető ez az üresen is lenyűgöző építmény.

Tele fanatikusan üvöltő 60 ezer emberrel viszont lúdbőröztető élmény a Puskás Aréna.

Az első igazi hangrobbanást a csapatok pályára futása váltotta ki, pedig csak bemelegíteni érkeztek. Jobb oldalt futnak az olaszok, balra a spanyol csapat tagjai már különböző gyakorlatokat végeznek

Mikor kivonultak a döntő csapatai, tudtuk, nagyon kell figyelnünk – az őket kísérő gyerekekre. Marcus egyik barcás csapattársa ugyanis játékoskísérő lett. Élőben ugyan nem sikerült felfedeznünk őt, attól távolabb ültünk, hogy kiszúrjuk, melyikük az, de a tévében megnéztük utólag. Noé, szupermenőség, amiben részed volt. Képzeljétek, ő vezette fel a gyepre a Sevilla kapitányát.

Az ekkor még jókedvűen mosolygós Anthony Taylor bíró aztán belefújt a sípjába, még senki sem sejthette, hogy kioszt zsáknyi sárga lapot. Nagyrészt a Roma játékosainak és még a stábtagoknak is, akik közül Mourinhóval annyira összeakaszkodik, hogy hajnalban is folytatódik majd a szájkarate.

Nézd meg ezt a pasit, testének minden idegszála a fociért feszül!

Nem írok a meccsről, mindenki láthatta, aki akarta. Aki most kapna kedved hozzá, valószínűleg elcsípheti még az M4 ilyenkor szokásos 4-5 ismétlésének bármelyikét. Bevallom, kicsit izgultam, hogy a rendre 21.20 körül ágyba kerülő kisfiam itt is bealszik fél tíz előtt. Egyrészt vezetett a Roma az első félidőben, másrészt kissé unalmas volt ez a 45+6 perc.

Akcióban az olaszok legnagyobbja, aki argentin: Dybala (Kép: Getty Images)

Az első félidő 45-ik percénél gyorsan kislisszoltunk a büfébe, ahol így be tudtunk állni az akkor még csak 10 méter hosszú sorok egyikébe. Így is 20 perc volt, mire kifizethettem a bő 4000 forintot egy egy kóláért, egy almaléért, és némi harapnivalóért.

Íme, néhány ár! Heineken Original Draft 0,5l – 2000 Ft, Pepsi Max 0,5l – 1190 Ft, Hot Dog – 2200 Ft, sajtos szendvics – 1990 Ft, perec – 990 Ft.

Szerencsére a második félidő elején jött az egyenlítés, innen már szinte végig állva figyelte a fiam a meccset.

Ez a tréningfölső nem bordó, hanem gránátvörös. Innen egyértelmű, milyen címer feszül a szív fölött

És akiért ennek ellenére, és részben kijöttünk. A spanyolok sztárja, aki horvát: Rakitic (Kép: Getty Images)

Az egyenlítő góllal jött a várva-várt Mourinho-tánc is. A tévés közvetítésben sokkal kevesebbet lehetett látni a világ egyik legjobb, egyben a világ egyik legindulatosabb edzőjének egyszemélyes produkciójából, amiben olyan ritkán látható jelenetsorok is részei voltak a produkciónak, mint a saját stábjának a tagjaival való huzakodás és tologatás. Ezt csak 60 ezer ember látta élőben, fotót nem találtam róla.

Pedig a First Class szerkesztőségének a világ legnagyobb képügynökségével, a Getty-vel van szerződése, tőlük vásárolunk fotókat, és én most főszerkesztő-helyetteseként belenyúltam a kasszába könyékig. Bocsánat Zsolti (a főnököm), és bocsánat Peti (a főnököm főnöke), de annyi remek képet lőttek a Getty profi fotósai a Roma kispadja előtti attrakció-sorozatból, hogy ezt muszáj megmutatnom. Mindent az olvasóinkért, nem igaz? (Csak a saját stábtaggal való bírkózás hiányzik, kár érte, egyedi volt.)

Akkor most nézegess képeket a maestróról kommentár nélkül!

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

Kép: Getty Images

Mourinhóért is megérte kimenni. Élőben látni minden idők egyik legnagyobb edzőjét felejthetetlen élmény volt.

A tizenegyespárbaj pedig megkoronázta az estét, írnám, de inkább idézem a kisfiamat. „Apa, már holnap van.” Soha nem volt még fent eddig, a Roma kivonuló szurkolóival ellentétben mi megvártuk és végig néztük a díjátadót is, meg ahogy előtte (éppen előttünk) kidobálja Bono a kesztyűit a csapata szerencsés szurkolóinak.

Lassan megfejthetné már valaki, mi ez a mágikus kapcsolat a csapat és a trófea között. Kép: Getty Images

A kesztyűt bezsebelőktől jobban minden bizonnyal csak a Mourinho ezüstérmét elkapó kissrác birtokol becsesebb ereklyét 2023 júniusának legelső napjától.

Neki nem csillog az ezüst. Levette, kidobta a nézők közé

Ő pedig elkapta

Amúgy hazajutni sem volt olyan egyszerű.

A legérdekesebb WC-t eddig Tokióban láttam digitális kezelőpanellel. A legjobb sztorim a Radnóti Színház férfi WC-jéből van, amikor egy nő ment be előttem ugyanoda. Viszont a Puskás WC-jében töltöttem el a leghosszabb időt, ráadásul 0 óra 35 perctől. Mikor beléptünk, faltól falig embertömeg fogadott, a hazainduló sereg immár nem szomjas tagjai. Ugye, olyan 80 százalékban pasi volt a 62 ezer szurkoló, nos, mind bejöttek ide egy utolsó pössentésre. Minden piszoárnál kígyózó sor, én ilyet még nem láttam. Nem részletezem annyira, de azt hittem, sosem kerülünk sorra, annyira lassan ment a sor. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a fejenként elfogyasztott sör mennyisége elérhette átlagosan a 4-5-6 pohárnyit, és ez most mind kikiávonkozott. Azt hittük, innen sosem szabadulunk.

Ehhez képest a kilométeres gyaloglás a lezárt Stefánia úton hajnali egy körül a 9 éves kisfiammal nemhogy hosszadalmas volt, inkább egy soha el nem felejthető élmény immár csendesen beszélgetős lezárása.

És mivel a foci mellett az autók is érdeklik, a hűvös pesti hajnalban ezúttal járműből is olyan különlegeseket láthatott, amiket – remélem – máshol, más körülmények között soha többé.

Úgy olvastam utólag, erre nem volt balhé. Csak éppen a fotó elkészültének a percében a Puskás buszparkolójában cirkuszolt valaki. Ha ez neked most új információ, keress rá a Mourinho, bíró, parkoló szavakra