Life Erdős Norbert 2023. 03. 03.

Borzalmas adatok derültek ki az elhízó emberiségről

Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig.

Kimondottan meredeken emelkedik az elhízottak aránya a gyerekek, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között, derül ki a az Elhízástudományi Világszövetség jelentéséből.

Louise Baur, a szövetség elnöke “egyértelmű figyelmeztetésnek” nevezte a beszámolót, és felszólította a politikai döntéshozókat: tegyenek lépéseket, hogy ne romoljon tovább a helyzet. Közleményében azt írta, különösen aggasztó, hogy a gyerekek és a kamaszok körében nő a leggyorsabban az elhízottak aránya.

A jelentés megállapította, hogy 2035-re a gyermekkori elhízás a 2020-as számokhoz képest több mint kétszer annyi kiskorút, azaz 208 millió fiút és 175 millió lányt érinthet.

A túlsúlyossággal összefüggő betegségek jelentős többletterhet róhatnak a társadalomra, 2035-ig évente több mint 4 billió dollárt, a globális GDP három százalékát kényszerülhetnek erre fordítani az érintett országok. Tudod, hány forint ez? Olvasd ki:

1 420 220 000 000 000 Ft

A szakértők úgy gondolják, hogy a megelőzéshez az elhízás társadalmi, környezeti és biológiai tényezőit kell középpontba állítani. A jelentés a testtömeg és a testmagasság négyzetének hányadosaként meghatározott testtömegindexet (BMI) vette alapul értékeléséhez. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 25-nél nagyobb BMI-vel rendelkezők a túlsúlyos, míg a 30 feletti BMI-vel rendelkezők az elhízott kategóriába esnek.

2020-ban a Föld lakosságának 38 százaléka, azaz 2,6 milliárd ember esett ezekbe a kategóriába.

A First Class tippjei az elhízás ellen

Nem kell is semmilyen varázslat, ha ezt a néhány dolgot betartod, messziről elkerülnek a felesleges kilók:

  • minden nap mozogj minimum 30 percet (a séta is mozgás!)
  • lift helyett válaszd a lépcsőt
  • imádod a húsokat sült krumplival? próbáld ki salátával!
  • cseréld la az otthoni tányérokat kisebbekre, így nem fogsz akkora adagot kiszedni, mégsem maradsz éhes
  • ha időd engedi, inkább főzz magadnak, kerüld a rendelést, gyorskaját
  • egyél naponta többször, de kisebb adagokat, soha ne legyél farkaséhes (inkább 5x kevesebbet, mint 3x dugig tömni magad)
  • napi 2 liter víz, ez a minimum, amennyit meg kell innod
  • ne legyél kialvatlan, feküdj le időben, pihend ki magad

A világszövetség szerint leginkább az alacsony, valamint a közepes jövedelmű ázsiai és afrikai országokban jelent majd problémát az elhízás a következő években. Az adatokat a következő héten az ENSZ döntéshozóival és tagállamaival is ismertetik.