Life Fehér Patrik 2023. 03. 23.

Ma este ismét csodát láthatsz az égen

Remek látvány tárul azok elé, akik a napokban felnéznek este az égre: három "közeli" égitest együttállása figyelhető meg.

Volt mit nézni márciusban az égen, tekintettel arra, hogy a Vénusz és a Jupiter egészen közel kerültek egymáshoz. A csillagászati esemény szabad szemmel is jól látható volt, ugyanis a Holdat leszámítva az éjszakai égbolt két legfényesebb pontja volt a két bolygó.

A Jupiter lassan, de biztosan távozik “a buliból” és halad a horizont felé, de mielőtt megteszi ezt, egy szabad szemmel is jól látható bolygóegyüttállás részeként még megszemlélhetjük. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint március 23-án késő délután, illetve kora este szép füzérben jelenik majd meg a Jupiter–Hold–Vénusz–Uránusz kvartett, ráadásul a Hold csak vékony sarlóként fog látszani. Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, az Esthajnalcsillag (azaz a Vénusz) és a Jupiter formáz látványos, és szabad szemmel is könnyen megtalálható együttállást az égen, az Uránusz megtekintéséhez azonban már távcső kell.

A legszebb 23-ai látványban este fél 7 magasságában lehet részünk. A Jupiter ekkorra ugyan már csak 6 és fél fokkal jár a látóhatár fölött, de fénye erős lesz, így jól fog látszani a naplemente ellenére is. Segítségként itt egy kép arról, mit is kell nézni:

Nyugat felé, 18:30 körül kell keresni a látnivalókat március 23-án

Nyugat felé, 18:30 körül kell keresni a látnivalókat március 23-án

Március 24-én a Jupiter még mindig megfigyelhető lesz, ám egy közelebb kerül a Naphoz, láthatósága enyhén romlik. A Hold, a Vénusz és az Uránusz azonban egy klubba tömörülnek, a Hold a Vénusz és az Uránusz közé ér. Az összképhez az is hozzátesz, hogy a Holdnak az az oldala is halványan derengeni fog, melyet nem világít meg a Nap, azaz a sarlót egy halovány korong egészíti ki teljes körré.

Március 24-én 19:05-kor még látszódni fog a Jupiter...

Március 24-én 19:05-kor még látszódni fog a Jupiter…

...de 19:15-kor már lebukik a horizonton (Képek: Stellarium)

…de 19:15-kor már lebukik a horizonton (Képek: Stellarium)

A látnivalók java része tehát szabad szemmel is látható lesz derült, felhőmentes égen, de akik például az Uránuszra is kíváncsiak, azok a Svábhegyi Csillagvizsgálóban mindkét napon csillagász szakvezető segítségével figyelhetik meg az égi jelenséget.

Forrás: Svábhegyi Csillagvizsgáló
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Gunter Fischer/UCG/Universal Images Group/Getty Images