Life Fehér Patrik 2023. 03. 30.

Őrült teremtmény a világ legnehezebb biciklije

Mintha a Mad Max univerzumából tekertek volna ki a több mint két tonnás behemóttal.

Öt méter hosszú, majdnem két méter magas és 2180 kilót nyom – ezek akár egy kerti traktor paraméterei is lehetnének, és első ránézésre Kleine Johanna (Kicsi Johanna) nem is áll messze ettől. A szóban forgó jármű azonban nem traktor, hanem egy kerékpár, kiegészítve bal oldalon egy mankókerékkel.

Az óriási szerkezet könnyen mozgásba lendíthető, ugyanis alkotója, Sebastian Beutler egy teherautó váltóját is beépítette nem mindennapi biciklijébe. A kerékpár a 35 előremeneti mellett 7 hátrameneti fokozatot is kapott, és képes arra is, hogy egyetlen személy tekerésével akár 15 tonnát is vontasson – igaz, szédületes tempóra nem kell számítani.

Beutler egyébként már gyerekkora óta készít különféle fém alkatrészekből járműveket. Gyerekként szó szerint hulladékból épített magának biciklit, hobbija pedig szenvedéllyé vált az évek során. 2011-ben súlyosan megbetegedett, hétköznapi dolgozó életét fel kellett adnia, de így még több energiát fordíthatott az olyan őrületek építésére, mint Kleine Johanna.

A szóban forgó bringa három év alatt készült el, Beutler szerint úgy 2500 munkaóra lehet a projektben. Családja és barátai állítása szerint többször is megpróbálták megakadályozni és leállítani őt, miközben építette a rekorder kerékpárt, de nem hallgatott rájuk. Ennek lett jutalma a Német Rekordintézet elismerése.

A bicikliben még egy beépített motor is van, de ez nem vesz részt a hajtásban: csak áramot termel az egység, hogy a kerékpár mindenkori használója tölthesse a telefonját menet közben. Kell is az energia-utánpótlás a készüléknek: Beutler nagy terve ugyanis az, hogy el akar tekerni a Balti-tengerig ezen a nyáron, ami otthonától 389 kilométerre található. Becslései szerint mindez egy hónapig tartana neki.

Forrás: Oddity Central
Kép(ek) forrása: YouTube/Rekord-Institut für Deutschland