Life Fehér Patrik 2023. 05. 23.

Botrányt okozott egy különleges luxushajó a Riviérán

Hosszú ideig alig lehetett tudni valamit arról a hajós projektről, mely most hirtelen valósággá vált, megjelenésével pedig felborzolta a kedélyeket a francia Riviérán.

Még évekkel ezelőtt, 2019 októberében indult el a Canua Island projektje. Az ötletgazdák, Marc Audineau korábbi francia olimpikon vitorlázó, valamint egy fidzsi-szigeteki korábbi szörfvilágbajnok, Tony Philp együtt egy olyan luxushajó tervét dédelgették, mely gyakorlatilag egy úszó strand a tengeren, körülötte étteremmel, koktélbárral és kibérelhető lakosztályokkal. Philp már működtet egy ilyen “strandot” a szülőhazájában, de a francia partnerrel közösen megálmodott hajó jelentette volna a világszámot.

Botrányt okozott egy különleges luxushajó a Riviérán

Az első komolyabb látványtervek bő egy éve jelentek meg, számottevő kommunikáció azonban nemigen zajlott azóta a Canua Islandről – egészen eddig. A strandhajó most azonban hirtelen koncepcióból valósággá vált, és felbukkant a francia Riviérán, az Azúr-parton. Ám erről sem a gyártó beszélt hivatalosan, hanem a a francia híradások – a helyi médiának távolról sikerült megörökítenie a hajót.

Az építők egyelőre nem büszkélkednek az 1750 négyzetméteres, az MTI információi szerint Olaszországban épített trimaránnal, melyet a tervek szerint a parttól 600 méterre a tengeren horgonyoznának le, és kishajók szállítanák fedélzetére a vendégeket. Az “úszó strandra” még hatósági ellenőrzések várnak, de máris bírálatok kereszttüzébe került. A kezdeményezést támogató francia település, Mandelieu-la-Napoule polgármesterével ugyanis sokan nem értenek egyet a környéken.

A Canua Islandet egyenesen “környezetre ártalmas ökológiai aberrációnak” nevezte egy, a hajó ellen tiltakozó egyesület, és a civil szervezet ügyvédje az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, amennyiben az objektum megkapja a kikötési és működési engedélyt, jogi útra terelik az ügyet, és környezetkárosításra hivatkozva próbálják majd megtorpedózni a projektet. A luxushajó elüldözésének terve egyelőre nem áll rosszul, a legutolsó hírek szerint már hétezer aláírást össze is gyűjtöttek ellene. Magasabb szinteken is ellenzik a hajó megjelenését: sem a helyi önkormányzati képviselők egy része, sem a területileg érintett régió vezetője nem akarja látni a trimaránt a környező vizeken.

Kép(ek) forrása: Canua Island