Life Fehér Patrik 2023. 06. 21.

Ez lehet a hosszú élet titka a kutatók szerint

Hét jó évet is adhatunk magunknak némi odafigyeléssel a legújabb kutatási eredmények szerint, ehhez ráadásul csak lustálkodni kell.

Ismert tény, hogy 35 éves korunk felett agyunk elkezd zsugorodni. Évente 0,2-0,5 százalékkal is összemehet ez a szervünk, 60 éves kor felett a folyamat pedig még tovább gyorsulhat. Ezen jelenség számlájára írhatóak többek között az emlékezetkiesések, a kognitív zavarok és a demencia is.

Egy tanulmány szerint azonban lassítható az agyzsugorodás folyamata, mégpedig úgy, ha napjaink közepén, a délutáni órákban ledőlünk egy kicsit szunyókálni. A University College London 35 080, 40 és 69 év közötti britet vizsgált meg, melyből kiderült, hogy azoknak az agya, akik alszanak valamennyit napközben, átlagosan 2,6-6,5 évvel fiatalabb, mint azoké, akik csak éjszaka feküdnek le.

Az eredmények egyébként számszerűsítve is mérhetőek voltak: a napközben alvók agya átlagosan 15,8 köbcentivel volt nagyobb, mint a nem alvóké, ez jelentős különbség. A kutatók hozzátették, hogy a vizsgálat tényleg csak a méretre fókuszált, arra, hogy az egyes alanyok mentális állapota milyen, nem tértek ki.

“Bízom abban, hogy az ilyen tanulmányok, melyek megmutatják a rövid szundik előnyeit, segítenek csökkenteni a megbélyegzést, mely még mindig felmerül a napközbeni alvás kapcsán” – fogalmazott dr. Victoria Garfield, a kutatócsoport vezetője. A Daily Mail cikke szerint az Egyesült Királyságban a 16-64 év közötti korosztály közel 14 százaléka iktat be a napjába egy szundit, 65 év felett viszont ez az arány már több mint 25 százalék.

Forrás: Daily Mail
Kép(ek) forrása: Getty Images