Life Fehér Patrik 2023. 08. 10.

Megmutatták, mi történik a cigarettával a földben

Látványos videó emlékeztet a hamutartó fontosságára, ezért nem érdemes csak úgy elpöckölni a cigicsikket a természetbe.

Jó ideje velünk vannak már az időt felgyorsító timelapse-videók, melyek segítségével évek, sőt, akár évtizedek eseményeit is átélhetjük percek alatt. Manapság már mindenféle témában készülnek ilyen alkotások az utazástól a növények életciklusán át az emberi öregedésig.

Az alkotóknak így nehéz is kiemelkedni a mezőnyből, azonban a Photo Owl Time Lapse nevű csatorna egyik friss videója abszolút megugorja a szintet. A készítők egészen egyszerű ötlettel álltak elő: fogtak egy befőttesüvegnyi talajt, melybe betettek három szál cigarettát, majd azok után, hogy gondoskodtak a megfelelő víztartalomról, lezárták az egészet egy évre. A víz a talajban élő mikroorganizmusok életben maradásához, illetve életciklusuk körforgásához kellett, melyet jól meg lehet figyelni az elkészült felvételen.

Ahogy az látható, egy év alatt gyakorlatilag teljesen “felszívódtak” a cigaretták, leszámítva a műanyag füstszűrőket, melyeknek akár 14 évre is szükségük van ahhoz, hogy eltűnjenek – sajnos azonban ezt sem lehet lebomlásnak nevezni, ugyanis a szűrő csak széttöredezik, és mikroműanyagok sokaságaként kering a világunkban.

Ami a cigaretták többi részét illeti, azokat a föld szó szerint elnyelte: noha 600 különféle összetevőre bontható egy szál cigi, a fő komponenseket, vagyis a dohányt és a papírt gond nélkül lebontották a mikroorganizmusok. Arról nincs infó, hogy a cigiben megtalálható láthatatlan kemikáliák és adalékanyagok milyen hatással voltak a lezárt talajra és a benne élő dolgokra, mindenesetre a kísérlet végére kinőtt a zárt üveg belsejében egy növényke.

Kép(ek) forrása: Getty Images