Life Kováts Olivér 2024. 01. 18.

Láthatáron a nagy dobás: gyűrűvel erősít a mobilgyártó

A tavaly megjelent pletykák után először mutatta meg ígéretes újdonságát a Samsung. Az új csúcsmobil-család mellett okosgyűrűt is villantott a japán techóriás.

Miután az okostelefon-eladásokban visszacsúszott a második helyre, az Apple mögé, szerda este bemutatta modellcsaládjának sokat ígérő, új generációját a Samsung. A S24-es széria – amelyről itt írtunk részletesen – egyik legnagyobb változását a mesterséges intelligencia begyűrűzése jelenti, ami főként a nyelvi akadályok leküzdésében jelenthet segítséget.

És ha már begyűrűzés: nagyszabású eseménye végén a Samsung megvillantotta hónapok óta pedzegetett, a nap 24 órájában kényelmesen viselhető okosgyűrűjét, a Galaxy Ringet is. A Galaxy Ringről azután hullt le a lepel, hogy tavaly benyújtották hozzá a szabadalmat, továbbá a Samsung Health alkalmazásának bétaverziójában is megjelent a készülék.

Sok részlet eddig nem derült ki a dél-koreai márka újdonságáról, az sem, hogy még az idén piacra dobják-e. Így azt is csak valószínűsíteni lehet, hogy a Galaxy Ring a Galaxy Watch okosóra kiegészítését szolgálja: a Man of Many cikke szerint ugyanúgy képes lesz monitorozni az alvást, ahogyan az eddigi információk alapján az érzékelők a véroxigénszint-, pulzus- és testhőmérséklet-mérést is lehetővé teszik.

Forrás: Man of Many
Kép(ek) forrása: Nyitókép: Samsung